2009. január 13., kedd

Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg báró

Ungern Kán
A XX. században nehezen találni olyan személyt, akiről sokkal inkább a legendás történetek maradtak fenn, mint hiteles és pontos életrajzi adatok. A jelen írás főhőse, Ungern-Sternberg báró ilyen ember volt.

Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg 1886-ban született az észtországi Dagö szigetén, de más források szerint az ausztriai Grazban született 1885-ben. Halálával kapcsolatban is több időpontot jelölnek meg a források: 1921. szeptember 15. és december 12. között ingadoznak a dátumok, helyszínként pedig Novonyikolajevszk (ma Novoszibirszk) és Verhnyeugyinszk (a Bajkál-tótól délkeletre található) városát jelölik meg.

Ungern-Sternberg ősi nemesi család leszármazottja, saját bevallása szerint magyar (hun!), és teuton felmenői is voltak; a családban találhatók keresztes-, kóbor-, és rablólovagok, diplomaták, alkimisták is. Nagyapja kalóz volt az Indiai-óceánon, elfogása után Oroszországba küldték, ahol transzbajkáliai száműzetésre lett ítélve. Itt ismerkedett meg a buddhizmussal, melyet fia, majd unokája, Sternberg is vallott.

Tanulmányait a Pavlovszk Katonai Akadémián végzi Szentpétervárott, az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban tengerésztisztként szolgál. Utána éveket tölt Szibériában (bebarangolja Mongóliát és a Bajkál-tó környékét, kapcsolatba kerül lámaista szerzetesekkel), majd Nyugat-Európában tartózkodik.
Az I. világháborúban Galíciában és Volhíniában, majd a Kaukázusban is harcol,.négyszer megsebesül, bátorságáért kitüntetik a Szent György-kereszttel és a Becsületrenddel. A bolsevikok októberi forradalma után csatlakozik Szemjonov atamánhoz Kelet-Szibériában, majd 1918-ban megszervezi az Ázsiai Lovashadosztályt.

Az 1919-es csitai Pánmongol Konferencián bejelenti tervét, mely szerint egy teokratikus vezetésű Mongólia megteremtése után Dzsingisz kán nyomdokain egy óriási, nyugat felé törő lovas haderőt szándékozik létrehozni. A szovjetek hatalmának megsemmisítése és a fehérek győzelme után a francia forradalomból származó világot el kell pusztítani, majd egy teokratikus és tradicionális alapokon nyugvó rendet felállítani Európában és Ázsiában egyaránt. Bogdo kán kiszabadítása és uralmának helyreállítása után megkapta a „Mongólia legfőbb hadura és a szent monarcha reprezentánsa” címet, katonái Ungern kánnak szólították.

Egyesek benne látták a hadisten manifesztációját, több forrás szerint is Ungern-Sternberg báró Dzsingisz kán unokája, Batu kán leszármazottja (mások az ő reinkarnációjának tartották). Bírálói közül legtöbben a kegyetlenségét szokták felhozni, pedig a báró csak ugyanazzal a kegyetlenséggel válaszolt halálos ellenségei, a kommunisták lépéseire, mint amelyet tőlük tapasztalt.

1921. májusának végén csapataival elhagyta Urgát (ma Ulánbátor) és szovjet terültre lépett, ahol mindenféle katonai cél nélkül bolyongott seregével (önmaga szempontjából a spirituális megvalósítás miatt vette errefelé az irányt).
1921. augusztus 21-én Dzsá láma vendégül látta, majd foglyul ejtette, és a bolsevikok kezére adta a bárót (más források szerint saját katonái árulták el). Blücher, a szovjetek távol-keleti hadseregének főparancsnoka – később marsall, majd koncepciós perben kivégzett – megpróbálta rávenni, hogy lépjen be a Vörös Hadsereg kötelékébe, de ezt a báró – természetesen – határozottan elutasította. Vád alá helyezték, majd golyó általi halálra ítélték, és 1921. november 15-én (?) kivégezték.

Az Ázsiai Lovashadosztály katonái
A magyar olvasó az 1990-es évek előtt csak nagyon kevés forrásból ismerhette meg Ungern-Sternberg báró történetét, legendáját. Az orientalisták által minden bizonnyal ismert Ferdinand Ossendowski, Állatok, emberek és istenek című, magyarul a Franklin Társulat által 1924-ben kiadott művében ír a báróval történt találkozásáról. A kommunista időszakban Magyarországon Vladimir Pozner, Az őrjöngő (Európa Kiadó, Budapest, 1967.) című művében ír a báró „őrültségéről” és „véres kegyetlenségéről”. Pozner művének történeti hitelessége és irodalmi értéke egyaránt megkérdőjelezhető.
1997. júliusában a Pannon Front folyóirat kilencedik számában megjelent Claudio Mutti, Unger Kán; A mongol Birodalom restaurációjának álma című írása már részletesen bemutatja Ungern-Sternberg életét, küzdelmét és szellemiségét. Ezt követte Julius Evola, A „kegyetlen báró”, a Sacrum Imperium folyóirat negyedik, 1998. szeptember 23-i számában megjelent írása.
Magyarul a báró életével kapcsolatban az első teljes értékű mű 2002-ben jelent meg a Nemzetek Európája Kiadó gondozásában: AZ ANTIKOMMUNISTA című könyv. A válogatott tanulmányokat tartalmazó kötetben olvasható Claudio Mutti, René Génon, Julius Evola, Ferdinand Ossendowski, H. M. Ribo (Rjabuhin), és Horváth Róbert írása, illetve függelékek (Marco Pallis írása) és magyarázatok.

Természetesen a képzőművészet sem hagyta figyelmen kívül a báró titokzatos életét: 1942-ben Alekszandr Zarcsi és Joszif Csejzif által rendezett Jevo zavut Szühebátor című szovjet propaganda-játékfilm, amelyben Nyikolaj Cserkaszov negatív hősként alakította Ungern-Sternberg szerepét. Az olasz Hugo Pratt világhírű képregénye, a Corto Maltese, Az elveszett aranyvonat fosztogatói című művében feltűnik a báró alakja (magyarul Velencei mese címmel jelent meg a Képes Kiadónál, 1996-ban). 2002-ben francia-olasz (magyar támogatással), egész estés animációs film készült a Corto Maltese képregényből, amelyet a Magyar Televízió 2008. augusztusában műsorra tűzött*.
A videón olvasható német szöveg magyar fordítása:
„A nép a szabadelvű liberális értelmiség vezetésével letért a helyes útról, amely népünk élete és lelke egész fejlődése szempontjából előírt volt, habár jóllehet a vallás legmélyebb tiszteletével hű maradt a cárhoz és országához.
Országunk egykori régi nagysága, hatalma alapvetően tévútra tért, s a nép hamis „cárok” vezetésével a felkelésből az anarchista forradalomba ment át.
Mongóliában a hadosztályom a mongol csapatokkal együtt véget vetett a forradalmi kínai bolsevik törvénytelen uralmának. A hadosztály az ellenséges erőket szétverte – s az ország segítségével Bogdo kán törvényes hatalmát helyreállította.
Közvetlenül a harcok után, Mongólia természetes kiindulópontja lett a szovjet-szibériai Vörös Hadsereg elleni hadjáratnak.
A bűnösöket fegyelmi büntetésekre vagy a kivégzések különböző formáira ítéltük.
Harcban állunk az Oroszországban a vétkes és gyalázatos politikát folytató bűnös elemekkel – és nem szabad elfelejteni, hogy az országban uralkodó teljes erkölcsi fertő, a szellemi és testi elvadulás miatt a régi rendet már nem lehet visszaállítani.
A becsületesség és a jóindulat többé már nem jelszó… Ezentúl csak becsületesség lesz, és kíméletlen kegyetlenség!
A baj, ami országunkat megfertőzte, melynek célja az emberi lélek isteni létének megsemmisítése – ezt a bajt gyökerestül ki kell irtani!”

A hadisten manifesztációja

- Ajánlott olvasmányok:

- Az Antikommunista – Válogatott tanulmányok; Nemzetek Európája Kiadó, Budapest, 2002.

- Claudio Mutti: Unger Kán; A mongol Birodalom restaurációjának álma; Pannon Front 9. szám, 1997. július.

- Julius Evola: A „kegyetlen báró”; Sacrum Imperium 4. szám, Budapest, 1998. szeptember 23.

- Ferdinand Ossendowski: Állatok, emberek és istenek; Franklin Társulat, Budapest, é.n. (1924.)

- Vladimir Pozner: Az őrjöngő; Európa Kiadó, Budapest, 1967.

- Wikipédia: Ungern von Sternberg

*Ezen a Youtube-videón 3:52-nél néhány másodpercig látható Ungern-kán

2009. január 5., hétfő

Panoráma – rövid körkép a jelenlegi állapotokról



2009. elején világpolitikai vonatkoztatásban részünkről nem is nagyon lehet mást tenni, mint számot vetni az elmúlt évvel, és elmélkedni a jobb jövővel kapcsolatban. A sajátunkhoz hasonló világnézetű blogok közül is megtették ugyanezt.

Írásunkban csak főbb vonalaiban foglalkozunk a világpolitikával, és a geopolitikának mai lehetőségeit vizsgálva sem kívánunk olyan részletekbe menően foglalkozni, mint anno Rudolf Kjellén, vagy mint a geopolitika atyja és legfőbb tudósa, Karl Haushofer*.

Először is ki kell mondani azt a tényt, hogy a jelenlegi mocskos világot, a világpolitikát, és a fennálló rendszert olyan pénzügyi és globalizációs hatalmak (G8), érdekszervezetek, különféle szabadkőműves páholyok irányítják, mint a Grand Orient, a Rotary Club, a Bilderberg-csoport, a Római Klub, a B’nai B’rith, a Trilaterális Bizottság, ENSZ, etc..
A különböző országokban, „államokban” a mindenkori kormányok gyakorlatilag nem mások, mint az előbb említett szervezetek által kinevezett/kihelyezett, és azok utasításait végrehajtó apparátusok. Ez jellemző a Föld országainak túlnyomó részére, az a kevés állam pedig, amely nem hajlandó „meghajolni” ezen érdekközösségek előtt, azokat minden lehetséges eszközzel próbálják ellehetetleníteni a laikus, ostoba és agresszív tömegek szemében – a média és a tudatipar hathatós segítségével – ellenségesként, terroristaként, antidemokratikusként beállítani, meglehetős sikerrel (Lásd: Irak, Irán).
A felforgatás és a jelenlegi világrend szolgálatában álló csoportoknak és vezetőknek még látható szintje után következnek a Világkormányt irányító és a szálakat mozgató titkos, okkult hatalmak**. A végső cél mindenki számára ismert és világos, aki egy kicsit is tisztában van a háttérerők mibenlétével és tevékenységével. A népszerű és a túlságosan is elcsépelt összeesküvés-elméletekbe most nem kívánunk belemenni, elég annyit itt leírni, hogy a lényegük sajnos megvalósult és megvalósulni látszik***. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni őket, és felülni az olyan – minden bizonnyal a felforgatás szolgálatában álló – piedesztálra emelt személyek „igazmondásának”, mint például Umberto Eco (Lásd: A Foucault-inga).

2008-ban világviszonylatban nem történt semmi olyan esemény, amelyre nem lehetett számítani.
Legaljasabb és legsötétebb cselekedet a nepáli monarchia megszüntetése, és az uralkodó elűzése volt, mellette a kommunista Kína agressziója Tibet ellen. Mindkét szomorú esemény valószínűleg a háttérhatalmak tudtával, beleegyezésével (támogatásával), és az ENSZ asszisztálása mellett történt meg.
Februárban a még mindig lőporos hordónak számító Balkánon kikiáltja Szerbiától való függetlenségét Koszovó. Az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és a szabadkőművesek által**** létrehozott újabb balkáni műállam (a másik Bosznia) egyértelműen amerikai és atlantista érdekeket szolgál, minden bizonnyal Oroszország rovására (Koszovó elszakadásával Szerbiát elzárták Albániától, a tengertől pedig Montenegró 2006-os különválásával).

Koszovó esetében az Egyesült Államok a teljes függetlenséget követelte, de a Kaukázusban ugyanezért az Amerika-barát Grúziától közel két évtizede fegyveres konfliktus után elszakadt Abházia és Dél-Oszétia tartományok függetlenségéért már nem kardoskodik. Hát persze, hogy nem. A stratégiai és gazdasági érdekei nem ezt diktálják. A kaukázusi- és a Kaszpi-tengeri gazdag olaj- és földgázlelőhelyek megkaparintása mellett rakétákat telepítene Grúziába, Azerbajdzsánba, Örményországba. Cserébe NATO- és egy majdani EU-tagság járna a hegyi országoknak…
Emellett a kis kaukázusi államok újabb közeli támaszpontként szolgálnak egy Irán elleni esetleges háborúban, amely elsősorban már nem is az USA gazdasági és stratégiai érdekeit szolgálná (főleg nem a „terrorizmus elleni harcét”), hanem Izraelét, és a judeokratikus törekvésekét. Gyakorlatilag Irán körbe van zárva olyan országokkal, amelyekben amerikai és NATO-katonák állomásoznak, illetve amerikai és izraeli érdekeltségek találhatók.
Valószínűleg szándékosan provokáltatták ki Grúziával Oroszország válaszcsapását és a dél-oszét és abház területekre való katonai bevonulását, ezzel is felmérve, hogy az ébredező orosz birodalom mekkora erőt képvisel.
Ha már a háborúnál tartunk (Lásd EZT és EZT), az év végén a Gázai övezet és a palesztinok ellen megindított izraeli agresszió után az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok a zsidó állam mellett vétózott, a közvélemény felháborodása és az anticionista tüntetések ellenére.

Az ősszel kirobbant gazdasági és pénzügyi világválság több mint valószínűleg mesterségesen előidézett válság, amelynek egyik - nem is annyira burkolt – célja az emberiség újabb (általuk már sokadik) kirablása, és a multinacionális vállalatok újabb térnyerése. Az amúgy is instabil pénzügyi rendszert nem volt valami nagy dolog bedönteni…
Az amerikai elnökválasztással kapcsolatban: Barack Obama megválasztásával a Nyugat (különösen annak amerikai változata) az antitradicionalitás csúcsára lépett, de lehet, hogy a java csak ezután jön… Mi sem tükrözi ezt jobban, mint az undorító és gusztustalan kampány - akár demokrata, akár republikánus -, majd a demokrata elnökjelölt fölényes győzelme után az Obamára szavazók eufórikus „haláltáncünnepélye”*****. Az, hogy ki nyeri a választást, már előre el volt döntve. Napjainkban már teljesen mindegy, hogy ki az Amerikai Egyesült Államok elnöke, mivel csak egy mozgatott játékos a sötétség erőinek globális sakktábláján. A kialakulóban lévő többpólusú világrendben az USA lassú, de biztos hanyatlásának egyik főszereplője lesz az új elnök, valószínűleg nem tudva, hogy a háttérerők felhasználják és átverik, legyen bármennyire felkészült és tehetséges.

Végsőként: 2008. novemberében a National Intelligence Council (NIC), Globális trendek 2025: Egy átalakult világ****** című jelentésének Európával kapcsolatos része érdekel bennünket.
A népesedési problémára, a népesség csökkenésére és nagymértékű elöregedésére szerintük – főleg Közép- és Kelet-Európába vonatkoztatásában – „a megoldást a muszlim kisebbségek sikeres integrációja jelentheti.” Ez már önmagában problematikus megfogalmazás, elég Nagy-Britanniára, Franciaországra, és Németországra gondolni. A körülbelül már így is 15-16 milliós európai iszlám lakosság – és a többi legális/illegális bevándorló - nagyon nagy problémát jelent. Az NIC atlantista felfogásban gondolkozik, és emellett csak a profán, materiális-gazdasági síkon marad, s közvetve támogatja a multikulturalizmust, ami Európa és a kultúra halálát fogja okozni.
Nem célunk az iszlám ellen beszélni és uszítani, mert az egy tradicionális és magas spirituális töltettel rendelkező világvallás, de annak a maga területén kell érvényesülnie. A tradicionális iszlám országokban. Európának pedig mihamarabb vissza kell térnie hagyományaihoz, amely elsősorban a kereszténységben, és azon belül is a római katolicizmusban, illetve az ortodox kereszténységben rejlik (amely alatt az eredeti, tradicionális, még meg nem fertőzött Nyugatot, a nyugati kultúrát értjük)*******.
Emellett Európa geopolitikai szempontból is egyik legfontosabb feladata, hogy rendezze a viszonyát – egy erős és kommunistamentes – Oroszországgal. Ennek megvalósításához figyelembe lehet venni az eurázsiai és egyéb birodalmi elképzeléseket.
A normálisabb, elviselhetőbb Európához vezető út első lépése lehet az idén esedékes Európa Parlamenti választásokon a konzervatív (nem polkorrekt), nacionalista, jobboldali pártok előretörése, amely előidézheti az USA-tól és a pénzügyi-gazdasági köröktől függő Európai Uniónak nevezett gittegylet felbomlását, és a Nemzetek Európájának létrejöttét.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni az ellenerők munkálkodását sem: elég csak az ausztriai választások után egy héttel autóbalesetben meghalt Jörg Haider halálának „titokzatos” körülményeit, és a személyét bemocskoló média esetét megvizsgálni.
Az Európával kapcsolatban leírtak – remélhető – megvalósulása esetén, hosszútávon akár esély is lehet a tradicionális európai (és ázsiai) monarchiák, birodalmak restaurációjára********.


- Jegyzetek:

*Lásd: Karl Haushofer: „Why Geopolitik?”; The World of General Haushofer, 1942.

**Lásd: Dr. László András: Néhány megjegyzés a történelmi-politikai háttérerőkről; Pannon Front, 30. szám.
Uő.: Néhány szó a politikai háttérerők szerepéről; Pannon Front, 31. szám.

***Vö.: Dr. László András: Néhány megjegyzés a világpolitikai konspiráció-feltételezések jogosultságáról és jogosulatlanságáról; Északi Korona, II. szám, 2003. március

****Elég megnézni a Wikipédián a különböző koszovói címertervezeteket

*****Lásd: Julius Evola: Elnégeresedett Amerika; Pannon Front, 30. szám.

******Magyar nyelvű kivonata az Origo.hu weboldalon található

*******Vö.: René Guénon: A modern világ válsága; Az Őshagyomány könyvei IV.; 1994. 28. o.

********Lásd: Dr. László András: Jobboldaliság és a “Pán­Európa” eszme; Sacrum Imperium, I. szám, 1997. december.