2011. február 11., péntek

2011. február 4., péntek

„Egy fehér harcos jött északról”

Jevgenyij Vigiljanszkij festménye

1921. február 4-én Ungern-Sternberg báró vezetésével az Ázsiai Lovashadosztály elfoglalta Urgát, majd az összehívott nemesi gyűlés kimondta Mongólia függetlenségét, és a Bogdogegen uralmának visszaállítását.

Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg tagja volt annak az „elveszett generációnak”, amely a XIX. század végére, a XX. század elejére kiábrándult a polgári világ dekadenciájából, a szabadságot, egyenlőséget és jólétet hirdető, ám a kommunizmus és az anarchia felé egyre inkább közelítő társadalom víziójából. Az Első Világháború lövészárkaiban átélt katarzis és öntudatra ébredés következtében megjelenő újfajta embertípus képviselőjeként lépett fel Ungern az orosz összeomlás után*. Arisztokrataként a monarchia, a spirituális és tradicionális értékek mellett tört lándzsát, amely megmutatkozott a katonai buddhisták rendje megszervezésének kísérletében, Szemjonov atamán beosztottjaként az Ázsiai Lovashadosztály parancsnoklásában, az eurázsiai teokratikus alapú birodalom eszméjében és a Mongol monarchia restaurációjában.



A továbbiakban Ferdinand Ossendowski Állatok, emberek és istenek című művéből fogunk idézni, néhány visszaemlékezést a korabeli Mongóliáról és Ungern báróról:


„A tengeri rabló fia tovább beszélt, miközben tudományos elméleteket, műveket, a tudomány és irodalom embereinek neveit, a Szentírást és buddhista könyveket idézte és fölváltva franciául, németül, oroszul és angolul beszélt.

- A buddhista és a régi keresztény könyvekben arról az időről olvashatunk, amikor ki fog törni a háború a jó és gonosz szellemek közt. Akkor el kell jönnie az ismeretlen <<átok>>-nak, amely meghódítja a világot, elpusztítja a kultúrát, megöli az erkölcsöt és mindenkit megsemmisít. Fegyvere a forradalom. Minden forradalomban a rombolónak durva erőszaka fog a tapasztalatban megérett intellektuális teremtő helyére lépni és a legalacsonyabb ösztönöket és kívánságokat fogja homloktérbe tolni. Az emberiség még jobban el fog távolodni az istenségtől és lelkivilágától. A nagy háború bebizonyította, hogy az emberiségnek fölsőbb ideálokhoz kell fölemelkednie. De akkor megjelent ez az <<átok>>, amelyet előre látott Krisztus, János apostol, Buddha, az első keresztény vértanúk, Dante, Leonardo da Vinci, Goethe és Dosztojevszkij. Megjelent, megakasztotta az emberiség előrehaladását és elzárta utunkat az istenséghez. A forradalom fertőző betegség. Amikor Európa szerződést kötött Moszkvával**, megcsalta magát és a világ többi részeit is. A nagy szellem életünk küszöbére Karmát (a buddhista Nemezis megszemélyesítője) állította, aki nem ismer se haragot, se kegyelmet. Le fog számolni az emberiséggel és ez a leszámolás az éhséget, a rombolást, a kultúra, a dicsőség, a becsület és szellem elpusztulását, az államok megsemmisülését fogja jelenteni. Már látom e borzalmakat, az emberiség sötét, őrült pusztulását.”1



Urga 1921-ben

„ … A városban még ébren volt a keleti élet. A kép, amelyet most nyújtott, még különösebb és csodálatosabb volt. A tömegben mindenütt fürge mongol, burját és tibeti lovasokat lehetett látni. A karavánok tevéi ünnepiesen fölemelték a fejüket, amikor elrohantunk mellettük. A mongolok szekerei fakerekei szívtépően nyikorogtak. Pompás nagy ívlámpák fénye sugárzott be mindent. Az a villamos telep adta nekik az áramot, amelyet a báró mindjárt Urga elfoglalása után egy telefonteleppel és dróttalan állomással együtt létesített. Parancsára az utcákat is megtisztították és dezincifikálták***, ami bizonyára nem történt meg velük Dzsingisz kán óta. Autó-omnibuszjáratot is rendszeresített a város egyes részei közt, hidakat épített a Tola és Orkhon folyókon át, életet adott egy újságnak, laboratóriumot teremtett állatorvosok részére, kórházakat és iskolákat nyitott meg és intézkedéseket tett a kereskedelem védelmére, amennyiben kímélet nélkül fölköttetett minden orosz és mongol katonát, akit kínai cég kifosztásán kaptak rajta.”2


„Ungern-Sternberg báró… Mint a bosszúálló Karma véres viharja száguldott végig Közép-Ázsián. Mit hagyott hátra? Katonáinak szóló, Szent János kinyilatkoztatásával végződő szigorú parancsot:

- Ne álljon senki az orosz nép lelkét megrontók és megölők megbosszulásának útjába. A forradalmat ki kell irtani a világból. Tőle óvott bennünket Szent János látomása: <<És az asszony fel volt öltözve bíborba és bársonyba és fölékesítve arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében tartva az arany poharat, telve undoksággal és az ő paráznaságának tisztátalanságával. És homlokára e név vala írva: Titok. A nagy Babilon, a paráznaságok és föld undokságainak anyja. És láttam ez asszonyt megrészegedve a szentek vérétől és Jézus vértanúinak vérétől.>>

Emberi dokumentum ez, dokumentuma az orosz tragédiának, talán dokumentuma a világ tragédiájának.

De a mongol jurtákban és a burjátok, mongolok, kirgizek, kalmükök és tibetiek tábortüzeinél a juhpásztorok tovább fogják mesélni a keresztes vitézek és tengeri rablók e fiának legendáját.

- Egy fehér harcos jött északról. Fölszólította a mongolokat, hogy tépjék szét rabláncaikat, amelyek le is hullottak a fölszabadított földre. Ez a fehér harcos az újraszületett Dzsingisz kán volt. Megjósolta valamennyi mongol legnagyobbikának eljövetelét, aki el fogja terjeszteni Buddha nemes tanát és Dzsingisz kán, Ugadai és Kublai kán utódainak hatalmát. Így lesz!

Ázsia fölébredt és fiai most merészen beszélnek.”3



VIII. Djebtszung Damba Hutuktu, Bogdogegen (1869-1924)

"Mongolországban, a csodák és misztériumok országában lakik mindannak a megőrzője, ami titokzatos és ismeretlen, az Élő Buddha, őszentsége Djebtszung Damba Hutuktu Kán vagy Bogdo Gheghen, Ta Kure főpapja. A soha meg nem haló Buddha inkarnációja ő, képviselője a szellemi császárok szakadatlan, titokzatosan folytatódó ágának, akik 1670 óta uralkodnak és Buddha-Amitabla nemesítő szellemét egyesítik magukban Chan-ra-zival vagy a „hegyek szánalmas szellemével”. Minden benne gyökerezik, a napmítosz, a Himalája titokteljes hegycsúcsainak varázsa, az indiai pagodáról szóló elbeszélések, a mongol császároknak – egész Ázsia császárjainak – fanyar fensége, a kínai bölcsek régi, ködös legendái, a brahminok gondolataiba való behatolás, a „erényes rend” szerzeteseinek szigorú életszabályai, az örökké vándorló harcosok, az oletok khánjaikkal, Batur Hun Taigi és Guszhi bosszúja, Dzsingisz kán és Kublai kán büszke hagyománya, a lámák klerikális-reakciós pszichológiája és a tibeti királyok misztériuma, akiknek sorát Szrong-Tszang-Gampa nyitotta meg és Paszpa sárga szektájának kegyelmetlensége. Ázsiának, Mongolországnak, Pamírnak, a Himalájának, Mezopotámiának, Perzsiának és Kínának egész összefolyó története körülveszi az urgai Élő Istent. Nem csoda, hogy a Volga mellett, Szibériában, Arábiában, az Eufrát és a Tigris közt, Indokínában és a Jeges-tenger partján tisztelik a nevét.

Urgában való időzésem alatt többször fölkerestem az Élő Buddha lakóhelyét, beszéltem vele és megfigyeltem életmódját. A tudós Marambák közt levő kegyeltjei sokat beszéltek nekem róla. Láttam, amikor horoszkópokat olvas le, hallottam jóslásait, alkalmam nyílt, hogy könyveinek és kéziratainak régi archívumába tekinthettem, amelyek valamennyi Bogdo kán életének leírását és jóslását tartalmazzák. A lámák nagyon nyíltszívűek voltak velem szemben, mert Narabancsi Hutuktujának levele megnyerte számomra a bizalmukat.

Az Élő Buddhának, mint a lámaizmusban mindennek, kettős személyisége van. Okos, éles elméjű és energikus, de egyszersmind iszákos, ami megvakulását okozta. Amikor megvakult, a lámák kétségbeestek. Néhányuknak az volt a véleménye, hogy a Bogdo kánt meg kell mérgezni és Buddha egy másik inkarnációjának kell a helyét elfoglalni. Mások ellenben rámutattak azokra a nagy érdemekre, amelyeket a főpap a mongolok és a sárga tan követői szerint szerzett. Elhatározták tehát, hogy az isteneket óriási Buddha-szoborral ellátott nagy templommal fogják kiengesztelni. Ez azonban nem segített a Bogdo szeme világán. De az eset alkalmat adott neki arra, hogy azoknak a lámáknak, akik a probléma megoldására nézve a nagyon radikális módszert pártolták, segítségére legyen, hogy hamarább léphessenek át a fölsőbb életbe.”4



- Jegyzetek:


1Ferdinand Ossendowski: Állatok, emberek és istenek; Franklin Társulat, Budapest, é.n. (második kiadás, 1924., Ford.: Sajó Aladár), 182.o.


2Uo.: 184-185. o.


3Uo: 203-204. o.


4Uo.: 207-208. o.


* Értelemszerűen a háborúban harcoló nemzetek sok fiában is megjelent ez a minőség (Lásd például: Ernst Jünger: Der Arbeiter)


**ti.: Szovjet-Oroszországgal


***Fertőtlenítették