2010. december 11., szombat

Berchtesgadeni képek

Szeptember közepén bajorországi utazásunk során ellátogattunk Berchtesgaden városába, ahol többek között Adolf Hitler és a nemzetiszocialista elit tagjainak egykori nyaraló-, illetve kihelyezett kormányszékhelyei voltak. Megtekintettük az obersalzbergi Berghof megmaradt részét, a híres Sasfészket (angol elnevezése, Eagle’s Nest – innen a magyar fordítás, eredeti német neve: Kehlsteinhaus), amely 1834 méter magasan található. Emellett még közzéteszünk pár képet a város közelében lévő festői szépségű tó, a Königsee környékéről.





















Noch blüht im Geist verborgen






2010. december 9., csütörtök

Daniel Wretström - A fehérellenes rasszizmus áldozata


Daniel Wretström (1983. október 15. – 2000. december 9.) egy fiatal svéd hazafi volt, akit a multikulturális Európa "derék" fiai (tehát az igazi Európa szennyei) öltek meg brutálisan 10 éve, Stockholm külvárosában. Tragikus halála óta minden évben emlékmenetet tartanak érte Stockholmban, amelyen nemcsak svédek, de sok más európai nemzet fiai is részt vesznek.
Daniel Wretström Salemben (Stockholm külvárosa) vett részt egy ünnepségen, majd egy közeli buszmegállóban várja az éjszakai járatot. Közben egy 15 fős, többnyire bevándorlókból álló társaság kiszúrja a magányosan várakozó, szemmel láthatóan nemzeti érzelmű fiatalembert. Mivel előzőleg a „svéd” média heves antirasszista kampányt kezdeményezett felszólítva a lakosságot a „rasszizmus” elfojtására, a csürhe úgy gondolta, megbünteti a „mocskos rasszistát”. Elindulnak tehát a buszmegállóban magányosan várakozó fiatalember felé, és heves rasszistázás közben előveszik a fegyvereiket is. Daniel Wretström látja reménytelen helyzetét, ezért megpróbál leállítani egy gépkocsit, ám sikertelenül: a sofőr fél megmenteni a fiút és gyorsan elhajt a helyszínről. Ekkor lecsap a csürhe a védtelen, 17 éves fiúra: a földön fekve is rúgják, deszkákkal ütik a fejét, pár percen belül az áldozat szinte élettelenül fekszik az árokban. Az egyik elkövető még ott is üti a fiú fejét egy hosszú deszkával, egészen addig, amíg egy, a közelben sétáló bátor lány észre nem veszi, és hisztérikusan kéri őt, hogy hagyja abba. Erre a támadó a lányt fenyegeti meg a bottal, az árokban fekvő Daniel Wretströmot pedig egy másik tag veszi „kezelésbe”: fején és nyakán ugrál, míg egy harmadik kést húz elő. A többiek ezt látva utat engednek neki, ő pedig többször hátbaszúrja a már amúgy is alélt áldozatot. Az egyik szúrásnál eltörik a kés, de még ekkor sem hagyja abba: fölemeli az áldozat fejét, és nyakába szúrja a kés maradék részét. Ezután büszkén feláll, és „senki nem látott semmit” kiáltással elszalad a csürhe többi tagjával.
A közelben sétáló svéd lány azonban látott mindent. Könnyes szemmel közeledik Daniel Wretström felé, de már nem tud rajta segíteni: a fiúnak el volt vágva az ütőere, elvérzett.
Amit a bűnösök kaptak: a fő elkövetőt (Khaled Odeh – ő használta a kést) őrültnek nyilvánították, speciális intézetbe került: ez azt jelenti, hogy kb. fél éven belül ismét szabadon jár-kel majd az utcákon. További 6 elkövetőt állítottak elő: hármat 40 óra közmunkára ítéltek, további 3-at pedig 1800 svéd korona (kb. 200 euró) kifizetésére kötelezték. Ennyit ér egy svéd fiú élete: kevesebbet, mint egy gyorshajtásért kimért bírság.



- Források, további információk Daniel Wretström-ről:
-->

--> -->- December 9. - A fehérellenes rasszizmus áldozatainak emléknapja, in memoriam Daniel Wretström (+ in english), antidogma.hu
- Daniel Wretström, Metapedia



Megjegyzés: Kétségeink nem lehetnek afelől, hogy fordított esetben milyen bírósági ítélet született volna akkor, ha bőrfejűek támadnak meg egy bevándorlót: rasszista indíték lett volna a vád, gyilkossági szándék, stb, példát statuáltak volna.


Nyugodj békében Daniel Wretström, Észak Fia!

2010. november 25., csütörtök

三島 由紀夫 - Az utolsó szamuráj emlékezete


Hitvány helyzet – Misima szavaival élve -, hogy ilyen körülmények között kell írnom a XX. század egyik legnagyobb írójáról, művészéről, a tradicionális japán szellemiség utolsó hőséről. Egy ilyen erkölcstelen korban, ahol a liberalizmus és a különböző szélsőbaloldali agymosások következtében a fogyasztói társadalom tagjai számára üresen kongnak az olyan kifejezések, mint hazafiság, nemzeti szellem, becsület, áldozat, hűség.

E hanyatlást felismerve szánta el magát cselekvésre Misima Jukió, s negyven évvel ezelőtt, 1970. november 25-én magánhadserege – a Tatenokai - négy tagjával együtt a Japán Fegyveres Erők Tokióban lévő icsigajai bázisán foglyul ejtette a parancsnokot, Masita tábornokot. Követeléseit átadta az elöljáróknak, az épület erkélyéről beszédet intézett a helyőrség összeparancsolt katonáinak arról, hogy csak a hadsereg képviseli a hagyományos japán értékeket, szellemiséget, a tagjai Nippon becsülete, és a császárnak vissza kell adni az abszolút hatalmat. A hallgatóság többségének részéről (háború utáni nemzedékről van szó) értetlenség, illetve elutasítás volt a válasz. Misima – miután beszédét befejezte, visszament a parancsnok irodájába, a császár és a Haza előtt megmentve becsületét egyik társával rituális önáldozatot, ún. szepukkut (hasfelmetszés) követett el.






Napjaink gondolkodó és a lényegi összefüggéseket tisztán látó emberében felmerül a kérdés, hogy miféle üzenete lehet az Európától földrajzi és kulturális értelemben oly messzire lévő Japán egyik legsikeresebb írójának a régi szamuráj-szellemiséget idéző tettének? Elég egy kicsit visszamenni az időben, és a saját történelmünkben is megtalálhatjuk a Misimáéhoz hasonló hősi életszemléletet: a magasabb minőség érdekében, vagy amiért a becsület úgy kívánja (természetesen a keresztény kultúrából fakadóan alapvetően nem rituális öngyilkosságról van szó), a harcosok legyőzik a feltétlen élni vágyásukat, gondoljunk például a budai várból 1945. február 11-én kitörő magyar és német hősökre.


Élete és munkássága


Misima Jukió 1925-ben született Hiraoka Kimitake néven Tokióban, felmenői között több szamurájt is találni. Már középiskolás korában megmutatkozott zseniális írói tehetsége, első hosszabb műve 1941-ben jelent meg, nem sokkal ezután vette fel a Misima Jukió írói álnevet. A háború után befejezi egyetemi tanulmányait, 1948-tól kizárólag az írásnak szenteli az erejét. Termékeny művésznek számít, írásműveinek száma száz feletti, ezek között található regény, dráma, esszé, novella, emellett több színdarabban és filmben is játszott, rendezett; összesen négyszer jelölték irodalmi Nobel-díjra.

A hatvanas évek forrongó társadalmi viszonyai közepette érdeklődése a hagyományos japán szellemiség és a császár tisztelete felé fordult, ez megmutatkozik a műveiben is: a Hazafiság (magyarul Szepukku címen jelent meg), A hősi halottak hangjai és a Szökevény lovak című műveivel a jobboldalon nagy népszerűségre tettek szert, az elsőt meg is filmesítették, Misima főszereplésével. A hősi halottak hangjai c. alkotásában élesen kritizálja magát a császárt is, amiért 1946-ban a Ningen szengen bejelentésében kinyilatkoztatta, hogy nem isteni származású, emiatt Misima jobboldali megítélése megoszlik, többen élesen kritizálják; tulajdonképpen a császárság eszméje mellett állt ki írásával. (Megjegyzendő, hogy a hagyományos, elsősorban rituális japán vallásosság szerint helytelen az ’isten’ vagy ’istenség’ fordítása. Hisz maga a ’sin’ vagy ’kami’ szó szellemiséget, szellemi állagot jelent, így megfelel a hagyományos európai ’angyal’ illetőleg ’lételv’ fogalmának. Maga a ’sinto’ kifejezés is ezt takarja: sin + to = ’a lételv útja’, ’a szellem útja’, ’az isteni út’. Így tkp. a császárság mint transzperszonális hivatal „isteni”, melyen keresztül a szellemi világrend egyik aspektusa megnyilvánul. Ezt fejezi ki az is, hogy a császári utód születésekor adott név lecserélődik a beiktatással, majd a császári személy halálával, melyről a korszakot elnevezik.)*


„Amikor kimegyek a színpadra, azt várom, hogy a közönség zokogni fog, ehelyett nevetésben tör ki.”

1968 őszén megalakítja spirituális rendeltetésű magánhadseregét, a mindössze kb. 80 főből álló Tatenokai-t (Pajzs Társasága), amelynek célját három alapelvben foglalja össze:

  1. A kommunizmus összeegyeztethetetlen a japán hagyományokkal, a kultúrával és a történelemmel, és a császári rend ellen való.
  2. A császár történelmi és kulturális közösségünk és faji öntudatunk egyetlen jelképe.
  3. A kommunizmus általi fenyegetés fényében az erőszak alkalmazása jogos.

1969-ben a tokiói Tódai Egyetem szélsőbaloldali diákjaival egy nyilvános és kötetlen vitán vett részt. Japán ’68-as egzisztencialista nemzedéke kommunizmus-szimpátiájukkal komoly veszélyt jelentettek a közéletre: kapitalizmus és USA-csöbörből kommunizmus és Kína-vödörbe akarták vinni hazájukat. Misima szerencsésen a császár és a császárság témakörére terelte a vitát, és rámutatott vitapartnerei ideológia hibáira. A vitáról való véleményében található egy frappáns mondat: „Majdnem azonos dolgokért állnak ki a Zengakuren diákjai és én. Ugyanazokat a kártyákat terítettük le az asztalra, de nálam van a joker – a császár.”

A hatvanas évek vége felé tudatosan készült a halálra, több – fentebb említett – művében is az önáldozat (annak szepukku változata), a császárság és a Yamato Damashii (a régi Japán Szelleme) témakörével foglalkozik. 1970-ben elhatározza, hogy utolsó műve, Az angyal hanyatlása befejezése után önáldozatot követ el, s ehhez a Tatenokai-t fogja felhasználni. Ez év októberében egy írótársának említi: „Amikor kimegyek a színpadra, azt várom, hogy a közönség zokogni fog, ehelyett nevetésben tör ki.” Valóban ez történt. 1970. november 25-én Misima Jukió az icsigajai katonai bázis erkélyén előadta utolsó színdarabját, s a Nap még utoljára teljes fényében felragyogott Nippon felett.

Mindent elárul Misima Jukió utolsó, kiadójának hagyott üzenete: Az ember élete korlátozott, de én örökké szeretnék élni.


Megítélése


Misima Jukió halála óta több mint harmincra tehető az életéről és munkásságáról megjelent könyvek száma, ezek közül a legismertebb és magyarul is kiadott, az amerikai Henry Scott Stokes által írt Misima Jukió élete és halála című mű, amely több helyen is ellentmondásosan mutatja be a japán művészt, korlátoltan és elfogultan vizsgálva, látszólag semmit sem értve a japán kultúrából. Stokes Misimát hol homoszexuálisnak, hol impotensnek, máshol pedig kicsapongónak állítja be, mindezt természetesen az író egyes műveiből kikövetkeztetve… Az életrajzi könyvet felhasználva rendezett filmet Misima Jukió életéről Paul Schrader, Mishima: A Life in Four Chapters (1985) címmel, amely szinte végig pszichologizál. Stokes könyvéről Németh László Levente írt egy recenziót Egy lakáj önvallomása címmel, jobboldali embernek mindenképp érdemes e kritika tükrében olvasnia az amerikai újságíró könyvét.



*Köszönet Parsifalnak a teológiai hozzáfűzést!


- Jegyzetek, ajánlott irodalom, érdekességek:


- Henry Scott Stokes: Misima Jukió élete és halála; Szenzár Kiadó, Budapest, 2001.

- Németh László Levente: Egy lakáj önvallomása; Északi Korona, III. szám, Nemzetek Európája Kiadó, 2003.

- Wikipédia: Misima Jukió, magyar és angol [Hozzáférés: 2010-11-20]

- Interneten hozzáférhető irodalom:

Misima Jukió: Hazafiság; Pannon Front, 30. szám (Ford.: Szenczei László)

Az író többi, magyarul megejelent írása a Terebess Ázsia E-tár honlapon található meg

Angol nyelvű interjú

Misima-puccs videók: 1., 2.,

Videó a baloldali diákokkal készült vitáról


Képek forrása: Internet, magángyűjtemény
Zene: Immediate Music: Crusade

2010. szeptember 2., csütörtök

Japán hőseinek emlékére



-->
1945. szeptember másodikán a japán kormány delegációjának tagjai az USS Missouri csatahajó fedélzetén aláírták a fegyverletételt, ezzel a II. világháború – a kapitulációt augusztus 15-én jelentette be Hirohito császár – véget ért.
A részben még tradicionális berendezkedésű Japán Császárság a XIX. század utolsó harmadától kezdve a Meiji-reformok következtében egyre erősebb hatalommá vált a Távol-Keleten: gyorsan növekvő lakosság, dinamikus ipari és technikai fejlődés jellemzi a szigetországot; viszont a gazdaság növekedésének egyik akadályoztató tényezője a nyersanyagok (elsősorban kőolaj és szén) szinte teljes hiánya. Tehát részben a gazdasági-, de inkább a nagyhatalmi érdekek mentén Japán expanzív külpolitikát folytat. Megszerzi, gyarmatosítja, provinciává alakítja többek között Koreát, Tajvant, több csendes-óceáni sziget felett mandátumot szerez, 1904-1905-ben a tengeren és szárazföldön is legyőzi Oroszországot, deklarálva ezzel, hogy a térségben egy új nagyhatalom született. Az I. világháborúban a távol-keleti német gyarmatokra teszi rá a kezét, majd az orosz polgárháború idején intervenciós csapatokat küld a fehérek segítségére, ezzel is növelve a befolyását a térségben1.





-->
A két világháború között a ’Felkelő Nap országa’ átfogó katonai fejlesztésekbe kezdett, modern és ütőképes szárazföldi-, légi- és tengeri haderőt létrehozva. 1931-ben annektálja Mandzsúriát, szövetséges bábállamot létrehozva ott, Pu-Ji-t,az utolsó kínai császárt ültetve a trónra; majd 1937-től kezdve állandósult a háború Japán és Kína között. Az új nagyhatalom már említett nyomasztó nyersanyaghiánya orvoslása érdekében az Amerikai Egyesült Államokhoz, Nagy-Britanniához és Franciaországhoz fordult, hogy diplomáciai úton rendezze eme problémáját. Üres ígéretek és elutasítás volt többnyire a három demokratikus állam válasza, illetve a nyugati vezető körök elkezdték a provokatív aknamunkát Japán ellen, akárcsak a Német Birodalom esetében is (pontosabban a szabadkőművesek és a háttérerők utasítása szerint születtek a döntések, ahol már kész tény volt, hogy a század második felében két szuperhatalom – az USA és a Szovjetunió – politikája fogja meghatározni a világméretű eseményeket). Ilyen provokáció volt például az 1939-es szovjet határincidensek sorozata a mongol-mandzsu határon, az amerikai olajszállítások befagyasztása, vagy a Panama-csatorna lezárása2. Japánnak nem maradt más választása, mint a támadás. Természetesen a szigetország vezetése tisztában volt azzal, hogy az Egyesült Államok ellen hosszan elhúzódó háborút – sajnos az lett belőle – nem lehet folytatni, kiváltképp nem gazdasági téren. A támadási terv a következő: a csendes-óceáni és az óceáninai szigetvilág megszállásával a katonai-védelmi potenciált kitolni kelet-, dél- és délnyugat felé, lehető legtávolabb az anyaországtól. Szárazföldön pedig további terjeszkedés Kínában, illetve „áttörés” nyugat felé, Burma, India veszélyeztetése. 1941 áprilisában a Szovjetunióval semlegességi szerződést köt Japán, majd a francia Vichy köztársaság kormánnyal megegyezik az indokínai területekre való bevonulásról. Ez év október 18-án az USA elleni háború mellett érvelő Hideki Todzso tábornok vezetésével új kormány alakul. Úgy tűnt, hogy Japán kelet felől biztosítva volt, Nagy-Britanniát Németország kötötte le Európában, s Amerika látszólag pedig nincs felkészülve a háborúra.



-->
Ha ugyanaz a helyzet állna elő – a pokolba is! – hát újra megtenném.” – Paul W. Tibbets (1915-2007)


-->És most érdemes néhány mondat erejéig az Amerikai Egyesült Államok II. világháborús szerepét megvizsgálni: az USA külpolitikájára (ez alatt érdemes terjeszkedési politikát érteni) a XX. században jellemző volt a látszólagos semlegesség, az üres ígérgetések (például: Magyarországnak 1956-ban), a provokációk, majd a különböző ürügyek találása a háborúba való belépésre3. Az európai válság kitörésekor semlegességet jelent be, és izolacionista politikát folytat – látszólag. A háború kezdetétől fogva hadianyagot szállított Nagy-Britanniának, pilótái a Royal Air Force gépein harcoltak a Luftwaffe ellen az angliai csatában, az USS Marine pedig egyre sűrűbben kísérte hadihajókkal a brit konvojokat, sokszor a német tengeralattjárókat is támadva, majd következett a Szovjetunióval kötött Lend-Lease kölcsön. Az óceánrepülő Charles Lindbergh-et pedig - aki minden lehetséges fórumon hangoztatja, hogy az USA-nak nem érdeke a háború, s az amerikai közvélemény nagy többsége is hasonló álláspontot képvisel – ellehetetlenítik a háborút sürgető tőkések és szabadkőművesek. A fentebb már említett Japán elleni szankciók természetesen hozzátartoztak a casus belli kivívásához. A csalétek pedig az USA Hawaii-szigeteken található Pearl Harbor tengeri támaszpontja volt, egy sor öreg, kiselejtezett vagy kiselejtezés alatt álló hadihajó kikötőben horgonyoztatásával. Japán 1941. december 7-re tervezte a sziget elleni támadást, amelyről az amerikai hírszerzés tudomást szerzett (a japán katonai rejtjelrendszert már 1939-ben feltörték), s a jelentés Franklin Delano Roosevelt elnök asztalán hevert, Pearl Harbort pedig szándékosan nem értesítették. Az anyahajókról felszálló japán harci repülőgépek washingtoni idő szerint 13 óra 30 perckor mértek csapást a csendes-óceáni támaszpontra, a japán diplomaták pedig 13 órakor nyújtották volna át Hull külügyminiszternek a hadüzenetet tartalmazó jegyzéket. Hull – Roosevelt és Harry Hopkins utasítására – csak háromnegyed órával később fogadta Nomura és Kuruszu diplomatákat, azzal vádolva őket, hogy a Japán Császárság hadüzenet nélkül, orvul támadta meg az Egyesült Államokat…4
-->A terv bevált, Amerika feláldozott több ezer embert és 18 db. Hadihajót, felkorbácsolva az izolacionista közvéleményt, ezzel a lakosság többségét a háború mellé állítva. Kezdetben a japán stratégia sikeresnek bizonyult, a felsorolt területek többségét sikerült elfoglalnia, de az 1942. június 3. és 6. közötti, súlyos veszteségekkel járó Midway-szigeteknél vívott ütközet után Japán elveszítette a kezdeményezést a csendes-óceáni hadszíntéren. A háború kimenetele nem lehetett kétséges, a hatalmas nyersanyagbeli, gazdasági és katonai fölénnyel rendelkező Egyesült Államokkal szemben defenzívát kénytelen viselni a császári haderő. Az US Army a „békaugrás-stratégiát” folytatva közeledik a fősziget felé; Németország és európai szövetségesei kapitulációját követően, és miután 1945. június 21-én Okinava szigetét is elfoglalta, immár „testközelből” támadhatja az anyaországot. A lakosság agóniáját csak fokozzák a szörnyű pusztítást végző terrorbombázások. Augusztus 6-án Harry S. Truman elnök a világháború és a XX. század legnagyobb bűntettét követi el: atombombát dobat Hirosimára, nagyjából 80.000 ember azonnali halálát okozva. Truman ultimátumot intézett a japán vezetésnek, de mivel napokig nem kapott választ, augusztus 9-én Amerika újabb atomcsapást hajtott végre, ezúttal Nagaszaki város, és annak 25.000 lakosa volt az „elégő áldozat5. A nukleáris támadást azóta azzal magyarázzák a gerinctelen jenkik, hogy ezzel megkímélték Japánt egy, az invázió esetén bekövetkező milliós véráldozattól, s a saját haderejük veszteségét (kb. 300.000 ember) is megspórolták. És természetesen ezzel megrövidítették a háborút… Augusztus közepén a Szovjetunió semmisnek nyilvánítja az 1941-es megnemtámadási szerződést, majd behatol Kínába, Mandzsúriába és Korea északi részére. 1945. augusztus 15-én Hirohito császár rádióbeszédében bejelenti országa fegyverletételét, felszólítja csapatait a további harcok beszüntetésére, lezárva ezzel a II. világháborút és Nippon hősies harcát. Az amerikai megszállást követően az Európában alkalmazott megalázó módszer vette kezdetét: a háborús kabinet vezetőit „bíróság” elé állították, többeket halálra ítéltek és kivégezték. Emellett alkotmányban rögzítették, hogy Japánnak nem lehet hadereje (csak az önvédelmi célokat szolgáló, kis létszámú Dzsieitai), s a szamurájkardok nagy részét is elkobozták és megsemmisítették. Habár az államforma továbbra is monarchia maradt, s Hirohito császárt nem vonták felelősségre, a megszálló erők parancsnoka, Douglas MacArthur tábornok a „Ningen szengen” (’emberi származás nyilatkozata’) kinyilvánítására kötelezte az uralkodót6.

-->
Mit képvisel a jobboldali ember számára Japán, a japán katonák világháborús harca és áldozata? Elsősorban mindenképpen egy, az életen túlmutató minőség eléréséért folytatott harcot, amely a császár iránti hűségben és feltétlen odaadásban, illetve a Yamato Damashii (a régi Japán szellemiség) eszméjében nyilvánult meg7. A már többször is említett tradicionális rend védelme mellett pedig a harc a világot egyre jobban átszövő materializmus ellen is folyt. E szellemiség látható mind a kínai-, a csendes-óceáni, indonéz, etc. területek elfoglalásakor és védelmében: kitartás a végsőkig, ha kell szuronyokkal és karddal támadni az ellenségre; hősies harcok Guadalcanal-nál, Iwo Jimán és Okinaván. És természetesen nem feledkezve el az utolsó bevetésükkor szamuráj kardot és „Sicsisó hókoku” (’Hét életen szolgáld a nemzetet!’) feliratú fejpántot viselő kamikaze pilóták heroikus, önfeláldozó hősiességéről sem8. Már a háború alatt is tömegesen követtek el öngyilkosságot japán katonák, ha reménytelen helyzetbe kerültek; a kapituláció bejelentését követően több száz magas rangú tiszt – köztük a honvédelmi miniszter, Anami tábornok is – végzett magával, így vállalva a felelősséget a vereségért és megvédve a becsületét.


-->
Saburo Sakai (1916-2000)
64 igazolt légi győzelmet szerzett pilóta, a háború után felvette a buddhista vallást, és élete végéig egy moszkitót sem volt hajlandó agyoncsapni.*
-->

-->
A háború vége óta eltelt hat és fél évtizedben Japán újjáépült a romokból, a Föld egyik legfejlettebb országa; és a modern, globalizálódó világban tapasztalható általános nivellálódás erősen érezteti hatását a császárságban. Mindezek ellenére napjainkban is sokan tisztelegnek, hajtanak fejet (még kormányszinten is) a veteránok és az elesett hősök emléke előtt.
Tennō heika banzai!




-->
Jegyzetek:

1 A fehér erők Japán általi politikai-, katonai-, gazdasági-, etc. támogatása elsősorban a „saját embereik” felé történt, mint Grigorij Szemjonov atamán, és részben Ungern-Sternberg báró. Utóbbi esetében a mongol monarchia restaurációja, illetve a teokratikus berendezkedésű eurázsiai birodalom víziója mindenképpen pozitívum, függetlenül attól, hogy ez milyen szerepet játszott a japán politikai tervekben.
2 Japán Németországhoz és Olaszországhoz való közeledése már az előbb tárgyalt események előtt elkezdődött már, részben emiatt született meg a Háromhatalmi-egyezmény. Itt fontos megjegyezni, hogy Japán, a Tengelyhatalmak és szövetségesei (köztük Hazánk, a Magyar Királyság) nemcsak pusztán stratégiai-, katonai-, vagy gazdasági együttműködést kötöttek, hanem elsősorban ideológiait (ideológia alatt nem a XX. századi felfogását értjük), az ezen államokban részben még fellelhető tradicionális formák és a minőségi jelleg okán. Ezzel kapcsolatban lásd: Baranyi Tibor Imre: A Második Világháború kitörésének és a Harmadik Birodalom bukásának körülményeiről és okairól; In: Fejlődő létrontás és örök hagyomány; 2005., Debrecen, Kvintesszencia Kiadó, 20-31. o.; ill.: i.m.: 195-196. o.
3 Ilyen provokáció és ürügy volt már a XIX. században kubai háború Spanyolország ellen, Hawaii és Panama megszerzése; az I. világháborúban a Lousitania utasszállító hajó elsüllyesztése (amely egyébként fegyvereket szállított…), a közelmúltban az Öböl-, a jugoszláv- és a koszovói válságokba történő beavatkozása, majd a Pentagon és a new yorki ikertornyok elleni „merényletek” is jó ürügyül szolgáltak az Afganisztán és Irak elleni (és vélhetően hamarosan Irán is) elleni háborúkra – az utóbbi esetekben izraeli érdekeket is szolgálva.
4 Lásd: Földi Pál: Pearl Harbor titka; In: A német titkosszolgálat a második világháborúban, é.n., h.n., második kiadás, Anno Kiadó, 154-160. o.
5 A sugárfertőzés következtében további százezrek haltak meg az elkövetkező években, évtizedekben. Az Egyesült Államok állítólag kilenc japán város ellen tervezett atomcsapást, amennyiben nem kapitulál ellenfele. Egyes feltételezések szerint ez csak üres fenyegetés volt az amerikaiak részéről, hiszen csak három atombombával rendelkeztek (az elsőt 1945. július 16-án az új-mexikói sivatagban robbantották fel), amelyeket a legyőzött Német Birodalomban zsákmányolták, és azokat a Manhattan-program atomfizikusai – többek között Albert Einstein, Robert Oppenheimer, Teller Ede és Szilárd Leó – „tökéletesítettek”. Állítólag Japán is közel állt a nukleáris csapásmérő fegyver elkészítéséhez. Függetlenül attól, hogy melyik ország fejlesztette ki az atomfegyvert, az erkölcsi felelősség az Amerikai Egyesült Államokat és annak elnökét, Harry S. Trumant terheli.
6 Már önmagában is groteszk, hogy egy bunkó jenki (az erősebb kutya b*szik - á la Biszku, elv alapján) erre kényszerítsen egy tőle minden tekintetben magasabb minőséget képviselő szakrális uralkodót. Nem véletlen, hogy a japán civilek és katonák háttal álltak neki, amikor konvoja elhaladt mellettük, s az amerikai katonák nagy részével szemben is hasonlóképpen viselkedtek. Mellette még jellemző erre az alakra, hogy a Koreai háború idején tervbe vette a nukleáris csapásmérések sorozatát észak-koreai és kínai területekre… Egyetlen pozitív megnyilvánulása az volt, amikor Dwight D. Eisenhowert írnokának nevezte.
7 Az ilyenfajta hűségről és kötelességtudatról mi sem tanúskodik jobban, mint amikor évtizedekkel a háború után és az ezredforduló környékén is a csendes-óceáni, indonéz-szigeteki dzsungelek, emberek által nem ismert részein találtak olyan japán katonákat, akik nem értesültek a kapitulációról, és gyakorlatilag „harckészültségben” éltek.
8 Lásd: Szent Korona Rádió: Az „Isteni Szél”, amely megtanította félni a jenkiket, 2009. október 26.
Képek forrása: Internet

Zene: Triarii: The Final Legion
Skoll - Tokyo Quattrocinque