Henri de La Rochejaquelein„Mes amis si j’avance, suivez-moi! Si je recule, tuez-moi! Si je meurs, vengez-moi!”
“Barátaim, ha előretörök, kövessetek! Ha meghátrálok, lőjetek le!
Ha meghalok, bosszuljatok meg!”
1789. július 14.: a Bastille lerombolásával a francia forradalom kezdetét veszi. A modern kor, a szellemi alászállás és a pusztulás kezdetének dátuma. Habár a hanyatlás első jelei már jóval korábban – a középkor végén – észlelhetők voltak a tradicionális Európában, ez folytatódott, s egyre erősebben érvényesült a humanizmusban, a reneszánszban, a protestantizmusban, az angol polgárháborúban, majd a szabadkőművesség XVIII. századi megjelenésével, és a „felvilágosodással”, majd napra pontosan kétszázhúsz esztendővel ezelőtt kicsúcsosodott. Ezen átkozott naptól fogva a Világ – fokozatosan – teljesen kifordult önmagából, a Rend helyébe káosz, a monarchiák (többségük) helyébe köztársaságok, az elit helyébe a csőcselék, Isten helyébe az (emberalatti) „Ember”, a spiritualitás és az Egyház helyébe a „Tudomány”, az ateizmus és a materializmus lépett.
A francia forradalom közvetlen történelmi előzménye a tizenhárom amerikai brit gyarmat fellázadása és függetlenedése, a szabadkőműves mintaállam első és legfontosabb bástyája, az Egyesült Államok megalapítása; előre jelezve egy majdani utópisztikus, hagymázas rémálom, a Világköztársaság eljövetelét. Európában is hasonló álmokat dédelgetnek a szabadkőművesek, közülük a legradikálisabbakat a bajor Illuminátusok, Adam Weishaupt vezetésével. “Szellemi téren” diadalmaskodott az “Ész” és a “Tudomány”, olyan dekadens alakok ténykedése következtében, mint Voltaire, Rousseau, Diderot, az enciklopédisták, etc. A parasztság nehéz helyzete, az 1788-as ínséges év, és a 175 év óta össze nem hívott nemzetgyűlés miatt lázongó – háttérerők által provokált és manipulált - “harmadik rend” követelései tetőzték a válságot.
Jacques CathelineauA Bastille ostromát követően 1789 nyarán a csőcselék fosztogatta, pusztította Franciaország nagy részét, majd az anarchisztikus állapotok következtében az ország értelmetlen, hosszú és véres háborúk sokaságába keveredett; ezt követte a sans-culotte-ok, a girondisták, a jakobinuok fellépése, 1791-ben az alkotmány (ez a dokumentum és két évvel korábban elfogadott Emberi és polgári jogok nyilatkozata egyértelműen szabadkőműves ihletettségű), 1792-ben a köztársaság kikiáltása, majd Bourbon XVI. Lajos király, és felesége, Marie-Antoinette királynő perbefogása, uralkodói rangjuktól való megfosztásuk (ami lehetetlen és teljesen érvénytelen). A francia nemzet söpredéke, a Konvent 1793. január 14-én Louis Capet „polgártársat” a nép szabadsága, és a köztársaság elleni szervezkedésben bűnösnek találta, 361 igen, és 360 nem szavazat mellett halálra ítélte, majd január 23-án guillotin-nal lefejezték. Mivel név szerinti szavazás volt, kiderült, hogy a kivégzés mellett voksolt a király rokona, Louis Philippe, Orléans hercege is. Ez év novemberében őt is utolérte a végzete, a jakobinusok nyaktiló alá küldték. Marie-Antoinette-t 1793. október 14-én állították bíróság elé, halálra ítélték, és két nappal később kivégezték. A király és a királynő gyermekei közül csak Marie-Thérèse Charlotte maradt életben, a terror a francia nemesség és elit nagy részét szintén kiirtotta.
Armée Catholique et Royale – Katolikus és királyhű hadsereg(Kattintson a képre!)
A forradalom és annak minden következménye a legnagyobb rombolást idézte elő a tradicionális világban. Hogy a történelem a „Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!” nevében egy kis ízelítőt adott a későbbi korok leginfernálisabb eszméjéből és rendszeréből – a kommunizmusból, arra példa eme lázadás legundorítóbb tömörülése, a szélsőbaloldali Jakobinus Párt, és annak emblematikus alakjai (a teljesség igénye nélkül): Antoine Saint-Just, „A Halál angyala”; Jean-Paul Marat, „A nép barátja”; Camille Desmoulins, az „Elkényeztetett kölyök” – Robespierre szerint (és Petőfi példaképe); Georges Danton, a „Természetes őserő”; és Maximilien de Robespierre, a „Megvesztegethetetlen”. A Rousseau tanain nevelkedő idealista Robespierre olyan társadalmat képzelt el, amely az egyenlőségen és az erényen alapszik, naptárreformot vezetett be (a köztársaság kikiáltása, 1792-től számítva az új időt) és megteremtette a Legfelsőbb Lény kultuszát, mint republikánus vallást, amelynek – természetesen – ő volt a főpapja (No comment…). Szerencsére a jakobinusok olyannyira radikálisak és utópisztikusak voltak, hogy önmagukat számolták fel: 1794. július 28-án Robespierre és maradék társai is a vérpadra álltak. De a szélsőséges és alantas eszmék nem szálltak kiötlőikkel és alkalmazóikkal együtt a sírba, hanem követőkre találtak a Világ számos részén. Elég csak az 1795-ös magyarországi Martinovics-összeesküvésre, az 1830-as párizsi-, 1848-as európai-, az 1871-es párizsi forradalmakra gondolni, majd figyelembe venni a XX. században az 1917-18-19-es, és későbbi eseményeket, ahol a „tanítványok” túltettek a „mesteren”… A forradalmi eszmék a művészeteket is megmételyezték, két kiragadott példa: Eugéne Delacroix A Szabadság vezeti a népet nevű festménye, és Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című verse érzékelteti a szenny és a csőcselék imádatát.
Francoise Athanase de Charette de la ContrieA jakobinusok veszte után a forradalom „új irányt” vett, s utat engedett az olyan opportunistáknak, mint Talleyrand, és az olyan kalandor bajkeverőknek, mint Napóleon Bonaparte, akik ténykedésükkel rengeteget ártottak Európának. A pre-kommunista Gracchus Babeuf-on már meg se lepődünk. Az 1815 után létrejövő Szent Szövetség a XIX. század közepéig még képes fenntartani az európai rendet, de utána egyre általánosabbá válik a megosztottság és a hanyatlás, majd a XX. századi forradalmak, a két világháború, Egyesült Nemzetek Szövetsége, kétpólusú világ, az „Új Világrend”, a kulturális gyökereitől megfosztott egyesült Európa szabadkőműves alkotmánnyal, diktatórikus tervekkel…
Eme többségében hitvány események és alakok felsorolása után július 14-én a jobboldali, monarchista, konzervatív és értékelvű ember a francia forradalomra, a köztársaságra, illetve „vívmányaira” nem, de azokra, akik annak idején mindezzel a fertővel bátran szembeszálltak, kötelessége emlékezni. 1793 tavaszán, Vendée tartomány Istenhez, az Egyházhoz és a Királyhoz hű nemesei, papjai, parasztjai felkeltek a köztársasági terror és az egyházellenes politika ellen, olyan vezetőkkel az élükön, mint Jacques Cathelineau, Francoise Athanase de Charette de la Contrie, Henri de La Rochejaquelein, Gigost d’Elbée, és Jean Chouan, a Huhogók vezére. Az Armée catholique et royale – Katolikus és királyhű hadsereg bátor harcosai XVII. Lajost tekintve törvényes királynak, a Bourbon-ok címerével díszített fehér lobogóval meneteltek Nantes felé. A kezdeti sikerek után előbb 1793 októberében Cholet mellett, majd decemberben Savenay-nál végső vereséget szenvedett. A vezetők többségét elfogták és kivégezték, néhányan Angliába menekültek, mindeközben a köztársasági hadsereg vérengzést hajtott végre a Vendée-vidéken, körülbelül 200.000 embert legyilkolva. Westermann tábornok szavaival: „A Vendée nincs többé.” 1795. október 5-én Dancian tábornok vezetésével a királypártiak Párizsban megpróbálták átvenni a hatalmat, de a Nemzeti Konvent parancsára „Général Vendémiaire” leverte a royalistákat.
Habár az ellenforradalom elbukott, de a Hit, a Rend, és a Haza mellett mindhalálig kiálló hősök emléke örökké megmarad.
Vive le Roi!
Eme többségében hitvány események és alakok felsorolása után július 14-én a jobboldali, monarchista, konzervatív és értékelvű ember a francia forradalomra, a köztársaságra, illetve „vívmányaira” nem, de azokra, akik annak idején mindezzel a fertővel bátran szembeszálltak, kötelessége emlékezni. 1793 tavaszán, Vendée tartomány Istenhez, az Egyházhoz és a Királyhoz hű nemesei, papjai, parasztjai felkeltek a köztársasági terror és az egyházellenes politika ellen, olyan vezetőkkel az élükön, mint Jacques Cathelineau, Francoise Athanase de Charette de la Contrie, Henri de La Rochejaquelein, Gigost d’Elbée, és Jean Chouan, a Huhogók vezére. Az Armée catholique et royale – Katolikus és királyhű hadsereg bátor harcosai XVII. Lajost tekintve törvényes királynak, a Bourbon-ok címerével díszített fehér lobogóval meneteltek Nantes felé. A kezdeti sikerek után előbb 1793 októberében Cholet mellett, majd decemberben Savenay-nál végső vereséget szenvedett. A vezetők többségét elfogták és kivégezték, néhányan Angliába menekültek, mindeközben a köztársasági hadsereg vérengzést hajtott végre a Vendée-vidéken, körülbelül 200.000 embert legyilkolva. Westermann tábornok szavaival: „A Vendée nincs többé.” 1795. október 5-én Dancian tábornok vezetésével a királypártiak Párizsban megpróbálták átvenni a hatalmat, de a Nemzeti Konvent parancsára „Général Vendémiaire” leverte a royalistákat.
Habár az ellenforradalom elbukott, de a Hit, a Rend, és a Haza mellett mindhalálig kiálló hősök emléke örökké megmarad.
Vive le Roi!
Istenért, királyért, hazáért!Ajánlott írások:
- Békés Márton: Vendée, avagy „Halál a köztársaságra!” – Monarchista gondolatok
- Contra: Istenért, királyért, hazáért! - Harcos a cinóberösvényen
- Képek forrása: Internet
