2009. szeptember 6., vasárnap

Fragmentumok




„Az előtt, aki a modern korszak rongáltságát végső mozzanatáig át fogja tudni élni, soha nem látott távlat nyílik meg. A becsapottság és elveszettség és a bomlottság és a tudatlanság és a vakság és a zűrzavar és a tehetetlenség és a romlottság és tévelygés után lehetőségünk fog nyílni arra, hogy olyan nagyszabású életterveket építsünk, amelyek merészségben túlmennek mindazon, ami valaha volt.”


Hamvas Béla



„Minthogy az állam valójában technika – a közrendet és a közigazgatást szolgáló technika -, a XVIII. század vége felé az ancien régime-ben már roppant gyenge az állam, s minden oldalról szorongatja a kiterjedt, felbolydult társadalom. Oly nagy akkor a szakadék az állam és a társadalom hatalma közt, hogy a Nagy Károly korában fennálló helyzethez képest a XVIII. századi állam degenerációnak tűnik. A Karoling állam persze nem volt olyan gazdag, mint XVI. Lajosé, de a korabeli társadalom teljesen erőtlen volt. (…) Érdemes lenne ezt a pontot kiemelnünk s megjegyeznünk, hogy az európai abszolút monarchiák korában nagyon gyenge államok működtek. Mi erre a magyarázat? Már növekedőben volt az államot körülvevő társadalom. Ha egyszer mindenható – „abszolút” hatalmú – volt az állam, vajon miért nem erősödött meg? Az egyik okot már jeleztük: a vér szerinti arisztokrácia nem tudott mit kezdeni a technikával, alkalmatlan volt a gazdálkodás és a közigazgatás ésszerűsítésére, a bürokrácia működtetésére. De ez nem elég. Az abszolutista államok idején még az is kellett hozzá, hogy az akkori arisztokrácia nem akarta a társadalom kárára megnövelni az államot. A közhiedelemmel ellentétben az abszolutista állam ösztönösen sokkal nagyobb tiszteletben tartotta a társadalmat, mint a mai demokratikus állam, ami ugyan bölcsebb, de kisebb a történelmi felelősségérzete.”*


José Ortega y Gasset



Jelenleg még gondolni sem lehet a királyság feltámasztására Európában, mert a szocialista eszmék őrületétől megfertőzött európai tudomány és következésképpen a népek is lezüllöttek. (…) Pillanatnyilag nem lehet többre vállalkozni, csak a környező népeket is magába foglaló Központi Birodalom helyreállítására egészen a Kaspi-tengerig, hogy aztán sor kerüljön az orosz monarchia helyreállítására.**


Roman Ungern-Sternberg



„A jelen európai háború, mely e hisztérikus érzelgősség és téves politikai doktrínák jellemezte korszakban tört ki, a háborúskodó felek mindkét táborában esztelen rágalmak példa nélkül álló áradatát indította el.

Az elnőiesedett idealista, aki épp most ébredezik az egyetemes testvériség rózsaszínű víziójából, jajong egymást lemészároló embertársai láttán, vagy egyes kegyetlen tettek és hűtlen árulások kapcsán ereszti szabadjára jobbító szándékú dühét; a tévúton járó szocialista, akit az egyenlőség és a demokrácia téveszméi hatnak át, ugyanakkor véget nem érően szidalmazza a békés parasztságot a harcias urak mohó és nagyra törő kényének feláldozó, kegyetlen kormányokat.

Ám, noha a józan bölcselő a háborút kiugróan természetes és teljességgel elkerülhetetlen jelenségként fogja fel; noha felismeri, hogy az emberek tömegei továbbra is alá kell vessék magukat az uralkodó arisztokráciának, amíg az emberi elme jelen felépítése meg nem változik; a világméretű konfliktusban mégis elegendő okot lát a mélységes sajnálkozásra és komoly aggodalomra. Magasan a szerbek Ausztria elleni összeesküvéséhez, vagy a belga semlegesség németek általi semmibe vételéhez hasonlatos nemzeti bűntettek felett, magasan az ártatlan életek és vagyon elpusztításának szomorú ténye felett dereng fenyegetőn egy mindezeknél sokszorta súlyosabb bűn, mely nem csupán a hagyományos erkölcsöt, hanem magát a természet rendjét veszélyezteti: a faj meggyalázása.”


Howard Phillips Lovecraft



- Jegyzetek, források:


*A szöveg második része lábjegyzet


**Vladimir Pozner regényében több helyen is idéz Roman Ungern-Sternberg bárótól, de nem mindegyiknél van megadva biztos forrás. Ennek ellenére ezt a részletet azért válogattuk be, mert mindenképpen hűen tükrözi a báró szándékait.

Ezzel kapcsolatban lásd: Horváth Róbert: Az „Utolsó antibolsevik”; In: Az Antikommunista – Válogatott tanulmányok; Nemzetek Európája Kiadó, Budapest, 2002., 63-67.o.


- Hamvas Béla: Unicornis; Medio Kiadó, h.n., 247-248. o.


- José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása; Nagyvilág Kiadó, Budapest, 2003., 143-144. o. (Ford.: Scholz László)


- In: Vladimir Pozner: Az őrjöngő; Európa - Zsebkönyvek, Budapest, 1967., 186. o. (Ford.: Rubin Péter)


- Howard Phillips Lovecraft: Az évszázad leggyalázatosabb bűntette; In: Howard Phillips Lovecraft összes művei – harmadik kötet; Szukits Könyvkiadó, h.n., 2005., 456. o. (Ford.: Galamb Zoltán)


2009. július 14., kedd

Ne vivent jamais la Révolution et la République! Vive le Roi! Vivent les Chouans! Vive la France!

Henri de La Rochejaquelein

Mes amis si j’avance, suivez-moi! Si je recule, tuez-moi! Si je meurs, vengez-moi!”
“Barátaim, ha előretörök, kövessetek! Ha meghátrálok, lőjetek le!
Ha meghalok, bosszuljatok meg!”

1789. július 14.: a Bastille lerombolásával a francia forradalom kezdetét veszi. A modern kor, a szellemi alászállás és a pusztulás kezdetének dátuma. Habár a hanyatlás első jelei már jóval korábban – a középkor végén – észlelhetők voltak a tradicionális Európában, ez folytatódott, s egyre erősebben érvényesült a humanizmusban, a reneszánszban, a protestantizmusban, az angol polgárháborúban, majd a szabadkőművesség XVIII. századi megjelenésével, és a „felvilágosodással”, majd napra pontosan kétszázhúsz esztendővel ezelőtt kicsúcsosodott. Ezen átkozott naptól fogva a Világ – fokozatosan – teljesen kifordult önmagából, a Rend helyébe káosz, a monarchiák (többségük) helyébe köztársaságok, az elit helyébe a csőcselék, Isten helyébe az (emberalatti) „Ember”, a spiritualitás és az Egyház helyébe a „Tudomány”, az ateizmus és a materializmus lépett.
A francia forradalom közvetlen történelmi előzménye a tizenhárom amerikai brit gyarmat fellázadása és függetlenedése, a szabadkőműves mintaállam első és legfontosabb bástyája, az Egyesült Államok megalapítása; előre jelezve egy majdani utópisztikus, hagymázas rémálom, a Világköztársaság eljövetelét. Európában is hasonló álmokat dédelgetnek a szabadkőművesek, közülük a legradikálisabbakat a bajor Illuminátusok, Adam Weishaupt vezetésével. “Szellemi téren” diadalmaskodott az “Ész” és a “Tudomány”, olyan dekadens alakok ténykedése következtében, mint Voltaire, Rousseau, Diderot, az enciklopédisták, etc. A parasztság nehéz helyzete, az 1788-as ínséges év, és a 175 év óta össze nem hívott nemzetgyűlés miatt lázongó – háttérerők által provokált és manipulált - “harmadik rend” követelései tetőzték a válságot.
Jacques Cathelineau
A Bastille ostromát követően 1789 nyarán a csőcselék fosztogatta, pusztította Franciaország nagy részét, majd az anarchisztikus állapotok következtében az ország értelmetlen, hosszú és véres háborúk sokaságába keveredett; ezt követte a sans-culotte-ok, a girondisták, a jakobinuok fellépése, 1791-ben az alkotmány (ez a dokumentum és két évvel korábban elfogadott Emberi és polgári jogok nyilatkozata egyértelműen szabadkőműves ihletettségű), 1792-ben a köztársaság kikiáltása, majd Bourbon XVI. Lajos király, és felesége, Marie-Antoinette királynő perbefogása, uralkodói rangjuktól való megfosztásuk (ami lehetetlen és teljesen érvénytelen). A francia nemzet söpredéke, a Konvent 1793. január 14-én Louis Capet „polgártársat” a nép szabadsága, és a köztársaság elleni szervezkedésben bűnösnek találta, 361 igen, és 360 nem szavazat mellett halálra ítélte, majd január 23-án guillotin-nal lefejezték. Mivel név szerinti szavazás volt, kiderült, hogy a kivégzés mellett voksolt a király rokona, Louis Philippe, Orléans hercege is. Ez év novemberében őt is utolérte a végzete, a jakobinusok nyaktiló alá küldték. Marie-Antoinette-t 1793. október 14-én állították bíróság elé, halálra ítélték, és két nappal később kivégezték. A király és a királynő gyermekei közül csak Marie-Thérèse Charlotte maradt életben, a terror a francia nemesség és elit nagy részét szintén kiirtotta.
Armée Catholique et Royale – Katolikus és királyhű hadsereg
(Kattintson a képre!)
A forradalom és annak minden következménye a legnagyobb rombolást idézte elő a tradicionális világban. Hogy a történelem a „Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!” nevében egy kis ízelítőt adott a későbbi korok leginfernálisabb eszméjéből és rendszeréből – a kommunizmusból, arra példa eme lázadás legundorítóbb tömörülése, a szélsőbaloldali Jakobinus Párt, és annak emblematikus alakjai (a teljesség igénye nélkül): Antoine Saint-Just, „A Halál angyala”; Jean-Paul Marat, „A nép barátja”; Camille Desmoulins, az „Elkényeztetett kölyök” – Robespierre szerint (és Petőfi példaképe); Georges Danton, a „Természetes őserő”; és Maximilien de Robespierre, a „Megvesztegethetetlen”. A Rousseau tanain nevelkedő idealista Robespierre olyan társadalmat képzelt el, amely az egyenlőségen és az erényen alapszik, naptárreformot vezetett be (a köztársaság kikiáltása, 1792-től számítva az új időt) és megteremtette a Legfelsőbb Lény kultuszát, mint republikánus vallást, amelynek – természetesen – ő volt a főpapja (No comment…). Szerencsére a jakobinusok olyannyira radikálisak és utópisztikusak voltak, hogy önmagukat számolták fel: 1794. július 28-án Robespierre és maradék társai is a vérpadra álltak. De a szélsőséges és alantas eszmék nem szálltak kiötlőikkel és alkalmazóikkal együtt a sírba, hanem követőkre találtak a Világ számos részén. Elég csak az 1795-ös magyarországi Martinovics-összeesküvésre, az 1830-as párizsi-, 1848-as európai-, az 1871-es párizsi forradalmakra gondolni, majd figyelembe venni a XX. században az 1917-18-19-es, és későbbi eseményeket, ahol a „tanítványok” túltettek a „mesteren”… A forradalmi eszmék a művészeteket is megmételyezték, két kiragadott példa: Eugéne Delacroix A Szabadság vezeti a népet nevű festménye, és Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című verse érzékelteti a szenny és a csőcselék imádatát.

Francoise Athanase de Charette de la Contrie
A jakobinusok veszte után a forradalom „új irányt” vett, s utat engedett az olyan opportunistáknak, mint Talleyrand, és az olyan kalandor bajkeverőknek, mint Napóleon Bonaparte, akik ténykedésükkel rengeteget ártottak Európának. A pre-kommunista Gracchus Babeuf-on már meg se lepődünk. Az 1815 után létrejövő Szent Szövetség a XIX. század közepéig még képes fenntartani az európai rendet, de utána egyre általánosabbá válik a megosztottság és a hanyatlás, majd a XX. századi forradalmak, a két világháború, Egyesült Nemzetek Szövetsége, kétpólusú világ, az „Új Világrend”, a kulturális gyökereitől megfosztott egyesült Európa szabadkőműves alkotmánnyal, diktatórikus tervekkel…

Eme többségében hitvány események és alakok felsorolása után július 14-én a jobboldali, monarchista, konzervatív és értékelvű ember a francia forradalomra, a köztársaságra, illetve „vívmányaira” nem, de azokra, akik annak idején mindezzel a fertővel bátran szembeszálltak, kötelessége emlékezni. 1793 tavaszán, Vendée tartomány Istenhez, az Egyházhoz és a Királyhoz hű nemesei, papjai, parasztjai felkeltek a köztársasági terror és az egyházellenes politika ellen, olyan vezetőkkel az élükön, mint Jacques Cathelineau, Francoise Athanase de Charette de la Contrie, Henri de La Rochejaquelein, Gigost d’Elbée, és Jean Chouan, a Huhogók vezére. Az Armée catholique et royale – Katolikus és királyhű hadsereg bátor harcosai XVII. Lajost tekintve törvényes királynak, a Bourbon-ok címerével díszített fehér lobogóval meneteltek Nantes felé. A kezdeti sikerek után előbb 1793 októberében Cholet mellett, majd decemberben Savenay-nál végső vereséget szenvedett. A vezetők többségét elfogták és kivégezték, néhányan Angliába menekültek, mindeközben a köztársasági hadsereg vérengzést hajtott végre a Vendée-vidéken, körülbelül 200.000 embert legyilkolva. Westermann tábornok szavaival: „A Vendée nincs többé.” 1795. október 5-én Dancian tábornok vezetésével a királypártiak Párizsban megpróbálták átvenni a hatalmat, de a Nemzeti Konvent parancsára „Général Vendémiaire” leverte a royalistákat.
Habár az ellenforradalom elbukott, de a Hit, a Rend, és a Haza mellett mindhalálig kiálló hősök emléke örökké megmarad.

Vive le Roi!

Istenért, királyért, hazáért!

Ajánlott írások:

- Békés Márton: Vendée, avagy „Halál a köztársaságra!” – Monarchista gondolatok

- Contra: Istenért, királyért, hazáért! - Harcos a cinóberösvényen

- Képek forrása: Internet

2009. június 15., hétfő

Az Európai Parlamenti választásokról röviden



Amint azt januári bejegyzésünkben írtuk, hogy a 2009-es Európa Parlamenti választásokon a kvázi-jobboldali, „konzervatív” (többségében baloldali, illetve ellenbaloldali) pártok győznek, és a nemzeti, radikális jobboldali, szélsőjobboldali pártok pedig előretörnek, megerősödnek. Többé-kevésbé ez meg is valósult. A politikailag korrekt média a választások előtt már hetekkel-hónapokkal megérezte ezt „barna veszélyt”, de rögtön meg is nyugtatta a demokrácia, a tolerancia, a szabadság (szabadosság) európai híveit: „…ez még nem 1933…”, „…és a szélsőségek csak a válság miatt erősödtek meg…”
Igen, a válság miatt. A folyamatosan gyengülő tradicionális berendezkedésű államok és társadalmak első nagy válsága 1789-ben tört ki, és azt folytatta a többi. Tehát az „európai értékrend, értékek és normák” nem a szabadkőműves eszméken alapulnak, nem az elmúlt két évszázadban, s nem is 1945 után jöttek létre, illetve az „Egységes Európa” nem pénzügyi-gazdasági elveken alapszik. És legfőképpen nem a multikulturális, kozmopolita világnézeten (egyelőre úgy néz ki, szerencsére ezt tükrözik a választási eredmények…).
Európa többezer éves görög-római, de leginkább a keresztény hagyományban gyökerezik. És a kereszténység, a keresztény hit – mint élő hagyomány – védelmére, erősítésére szükség van. Az, hogy a konzervatívok, illetve a megerősödött radikális- és szélső„jobboldal” milyen változást tud elérni az európai politikában csak az elkövetkező hónapok, illetve egy-két év tükrében fog kiderülni.


Jegyzetek:

Az Északi Korona folyóirat XII. száma (2004. november) részletesen foglalkozik jobboldali szemszögből az Európa-kérdéssel (Tartalomjegyzék itt)

Von Thronstahl: Adoration to Europa

2009. május 8., péntek

Május 8. - Európa veresége, a bukás, és a hanyatlás kezdetének dátuma




A Második Világháború európai befejezésének dátumát, május 8-át és 9-ét a „Győzelem Napjának” nevezik, amelyet az antifasiszta és demokratikus hatalmak* – elsősorban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió és Franciaország - a Német Birodalom és szövetségesei felett arattak.
Jobboldali ember számára ez a dátum semmiképp nem a győzelem, hanem a maradványaiban még tradicionális jellegű Európa veresége, a bukás, és a kulturális hanyatlás kezdetének napja**. A kontinens nyugati fele liberális-demokrata (atlantista), a keleti fele pedig kommunista (szovjet) megszállás alá került, elveszítve ezzel vezető szerepét a Világban.
Németországot és európai szövetségeseit - Olaszországot, Magyarországot, Romániát, Bulgáriát, Finnországot, Szlovákiát, Horvátországot, etc. - mint vesztes államokat a rossz oldalra sorolják. Számunkra ez a nézőpont teljesen elfogadhatatlan: nem tartjuk a legjobbnak a nemzetiszocialista és a hasonló jellegű ideológiákat, politikai berendezkedéseket (főleg a népszuverén és baloldali jellegük miatt), de nem lehet összehasonlítani a kettéosztott Európában létrejött bestiális rendszerekkel***. A háború kitörésének, és az azt követő történések körülményeit megvizsgálva minden gondolkodni képes ember számára világos, hogy a háttérerők által nagyjából az előre eltervezett irányba folytak az események: 1939. szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot, két nappal később Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent a Harmadik Birodalomnak. Szeptember 17-én a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a Szovjetunió megtámadja és megszállja Lengyelország keleti részét, később annektálja a három balti államot, Litvániát, Lettországot, Észtországot, Romániától Besszarábiát, majd november 30-án megtámadja Finnországot. Érdekes, hogy a „Szabadság, a Jog, és a Demokrácia” két nagy európai védelmezője, a Brit Birodalom és Franciaország „egész véletlen elfelejtettek” hadat üzenni Sztálinnak. Az Amerikai Egyesült Államok 1941-es hadba lépésének körülményei napjainkban már ismertek****.




A világtengeri hatalmát féltő Brit Birodalom az alkoholista és németfóbiás Winston Churchill vezetésével elérte, hogy a háború végére egy kivérzett, gyarmatait és vezető szerepét rövidesen elvesztő, az USA és a Szovjetunió mellett csupán harmadrangú hatalommá süllyedjen. A német békeajánlatokat mind visszautasította, rövidlátó politikájával elérte, hogy Európával együtt saját hazáját is meggyengítette.
Gerd von Rundstedt, Erich von Manstein, Walter Model, Erwin Rommel, Hasso von Manteufffel, Albert Kesselring, Hermann Hoth, Erich Raeder, Karl Dönitz, Erich Topp, Otto Kretschmer, Günther Prien, Joachim Schepke, Wolfgang Lüth, Adolf Galland, Werner Mölders, Erich Hartmann, Hans-Joachim Marseille, Gerd Barkhorn, Günther Rall, Walter Nowotny, Gordon Gollobb, Hans-Ulrich Rudel, Michael Wittmann, Ernst Barkmann, Otto Carius, Joseph Dietrich, Joachim Peiper, Kurt Meyer, Paul Hausser, Hans Dorr, Otto Skorzeny, Felix Steiner, Wilhelm Bittrich, Otto Kumm, Sylvester Stadler, Carl Gustaf Emil von Mannerheim, Léon Degrelle, Andrej Vlaszov, Junio Valerio Borghese, vitéz Jány Gusztáv, vitéz Hindy Iván, vitéz Tarczay Ervin, vitéz Heppes Aladár, vitéz Tóth Lajos, vitéz Szentgyörgyi Dezső Kuribajasi Tadamicsi, Yamamoto Iszoroku, Saburo Sakai.
Egy hosszú, ám közel sem teljes névsor a Második Világháború legnagyobb hősei közül: vezérkari tisztek, tábornokok, tengeralattjáró- és páncélos parancsnokok, pilóták, különleges alakulatok parancsnokai. És mellettük természetesen kijár a tisztelet azon katonák millióinak, akik a Wehrmacht, a Luftwaffe, a Kriegsmarine kötelékében, vagy Tengely szövetséges államainak valamelyik hadseregében, illetve a Római Birodalom óta az első összeurópai haderő (a napóleoni Gárdát leszámítva), a Waffen-SS valamelyik hadosztályában teljesítették a kötelességüket. Az önkéntes, de elit haderő számos alakulatában szolgáltak albánok, bosnyákok, britek, bolgárok, kozákok, horvátok, dánok, észtek, finnek, flamandok, franciák, grúzok, görögök, hollandok, magyarok, olaszok, lettek, litvánok, norvégok, románok, oroszok, szerbek, szlovákok, svédek, svájciak, ukránok, vallonok, örmények, beloruszok, hinduk, kirgizek, tatárok, türkmének, üzbégek, és (állítólag) zsidók is. A háború végéig megalakult harmincnyolc Waffen-SS hadosztály közül legendás alakulatnak számít az 1. Leibstandarte SS Adolf Hitler -, a 2. Das Reich -, a 3. Totenkopf -, és az 5. Wiking SS páncéloshadosztályok*****.
A huszadik század legfontosabb eseménye a Második Világháború, Európa és Ázsia tradícióhoz még nyomaiban hű felének heroikus szabadságharca volt a Sötétség erőivel szemben. A háborút elveszett, a győztesek pedig a „Vae victis!” - elve alapján példátlan bosszút álltak: a történelem legnevetségesebb perét rendezték meg Nürnbergben, Európa keleti fele Sztálinnak koncként odahajítva, amely katonák és civilek millióinak a biztos halált, majd tucatnyi nemzet számára évtizedekig való nyomort jelentett******. És kitalálták a modern kor mítoszát, egy óriási hazugságot, amely dogma "tényeinek" megkérdőjelezése demokratikus és humanista (tehát politikailag korrekt) körökben tabunak számít... Miután a Szovjetunió és a Keleti blokk felbomlott (minden bizonnyal nem volt már rá szükség), Európa keleti és nyugati felét egybeolvasztották, létrehozva egy szellem- és hagyománynélküli, multikulturális, anyagérdekelt, gyenge és tehetetlen (anti)Európát*******.
A jövő egyelőre sötét és bizonytalan, de feladni nem szabad: a harc folytatódik.


Jegyzetek:

László András: Néhány megjegyzés a II. Világháború bevégződéséről; Északi Korona, XV-XVI. szám, 2005. július

A Második Világháború története röviden (online)

*Értsd: zsidó-szabadkőműves-, kommunista-, és pénzügyi körök által irányított (félrevezetett és becsapott) országok.

**Lásd Contra tavalyi írását ezzel kapcsolatban:
A Vereség Napja – Harcos a cinóberösvényen

***Vö.: Boglárdy Dominika: A nemzetiszocialista ideológiák megítélő értelmezése; Északi Korona, VIII. szám, 2004. március; ill. vö.: László András: Ultradextrokonzervativizmusunk és a nemzetiszocialista irányulások egymáshoz való viszonyáról; Északi Korona, XI. szám, 2004. szeptember

****Lásd: Taraszevics Zsuzsa: Amerika, a Gólem; Északi Korona, XXVI. Szám, 2007. március

*****Otto Skorzeny: Kommandós vállalkozásaim; Fotogold Kiadó, Budapest, 1998., 17. o.

******Egy kiragadott példa a szövetségesek civilizáltságából: 1945 májusában a Prágába bevonuló Eduárd Beneš „tiszteletére” a német egyetemi tanárok testéből raktak máglyát. (No comment…)
*******Az Első Világháború következménye a tradicionális európai birodalmak (Német Császárszág, Osztrák-Magyar Monarchia, Oroszország, Török Birodalom) felbomlása lett, míg a Második Világháború után a maradék monarchiák, hagyományos berendezkedésű, illetve tekintélyelvű államokat is megszüntették. Köztársaságok jöttek létre Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Jugoszláviában, Olaszországban. Az olyan szabadkőműves-tákolmány műállamok esetében, mint Csehszlovákia és Jugoszlávia csak idő kérdése volt, hogy mikor fognak felbomlani diktatórikus vezetés hiányában.

2009. február 10., kedd

1945. február 11. - A Becsület Napja


Napjaink Magyarországán az aktuális hatalom és az őt kiszolgáló média többsége által elfogadott és terjesztett hazug, hiteltelen történelemszemlélet szerint február 11-13-a körül Budapest felszabadulására, a Vörös Hadseregre, illetve a hazaárulókból álló Budai Önkéntes Ezred tagjaira kell emlékeznünk. A magyar fővárost a sokszoros szovjet-román túlerővel szemben hónapokig hősiesen védő magyar és német csapatokat kegyetlen, fasiszta gonosztevőknek, ártatlanokat Dunába lövő nyilas söpredéknek (sic!), etc. állítják be, és a rájuk emlékezőket is antiszemitának, szélsőséges fajgyűlölőknek bélyegzik; megpróbálván eltitkolni, ellehetetleníteni a méltó megemlékezést*. Az igazság az, hogy a II. világháború apokaliptikus utolsó hónapjaiban Budapest és az 1000 éves Magyar Apostoli Királyság védelmében elesett katonák önfeláldozó harca nemcsak a város és az ország, hanem a keresztény kultúra, Európa nyugati felének megmenekülését a bolsevizmustól és annak a polgári demokráciának a védelmét is jelentette egyben, amelyre a fent említett illegitim hatalom és hű „alattvalói” annyira szeretnek hivatkozni, példának tekintik… Minden magát kereszténynek, jobboldalinak, nemzeti érzelműnek, konzervatívnak, illetve a tradicionális európai értékeket magáénak valló embernek illendő emelt fejjel megemlékezni erről a világtörténelemben is páratlan jelentőségű hőstettről.
A következőkben olvasható rövid tanulmányban az események megértése és a történelmi tisztánlátás érdekében megvizsgáljuk az 1944-1945-ös Budapest ostroma körüli általános hadi- és politikai helyzetet a külföld és Magyarország tekintetében.

Az 1944-es év a Tengelyhatalmak és szövetségeseik számára minden tekintetben katasztrofálisnak bizonyult: a nemzetközi pénzügyi körök-, a judeokrata- és szabadkőművesek által irányított Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió szövetsége abszolút fölénybe került, a II. világháború végkimenetele eldőlt.
Az angolszász-hatalmak normandiai inváziója következtében a Német Birodalom fontos haderőket kénytelen elvonni a keleti frontról, majd a szövetségesek nyomasztó fölénye miatt a többhónapos védekező harc után feladja Franciaországot, s a Siegfried-vonal mögé húzódik. A szövetségesek előrenyomulását csak a Market Garden-hadművelet kudarca, illetve a Rajnánál kiépített védelem állítja meg. Decemberben, az ardenneki offenzíva a német haderő utolsó nagyszabású próbálkozása volt a nyugati fronton, de a súlyos üzemanyaghiány miatt kénytelenek voltak leállítani a hadműveletet.
Olaszországban sem volt sokkal jobb a helyzet: Róma júniusi elfoglalása után a brit és amerikai csapatok folytatták lassú előrenyomulásukat a Pó-síkság felé. A Benito Mussolini vezette Salói Köztársaság csak árnyéka a korábbi fasiszta államnak. Mindezzel egy időben a Távol-Keleten a Japán Császárság vívja élet-halál harcát, de a hadiflotta októberi, Fülöp-szigeteknél bekövetkező katasztrofális veresége itt is eldönti a harcot. A Kamikaze-pilóták bátor önfeláldozó harca hűen tükrözi a tradicionális japán szellem erejét. Az Egyesült Államok nem is felejti el kifejezni „tiszteletét”: 1945. augusztus 6-án pusztán „kísérleti jelleggel” ledobja a világ első atombombáját a stratégiailag jelentéktelen Hirosimára, ahol ártatlan civilek tízezrei halnak meg pillanatok alatt. A következő bombát három nappal később dobják le Nagaszakira, teljessé téve ezzel a világháború sátáni bevégződését…

Európa esetében fontos megemlíteni a szövetségesek egyik legsúlyosabb háborús bűntettét: a tömeges terrorbombázásokat. A bombázásokban meghalt többszázezer (inkább millió) civil mellett az európai kultúra és a civilizáció alapjait jelentő városok sokaságát is sikerült lerombolni. Monte Cassino 1500 éves kolostorának lebombázása és a gyönyörű Drezda városának (ahol a gyújtóbombák miatt több mint 200 ezer civil lelte halálát) földdel egyenlővé tételének ideje között lángtengerben pusztult el Hamburg, Bécs, Milánó, Nürnberg, etc**.. Jellemző, hogy az angol bombázókötelékek parancsnoka, Sir Arthur „Bombázó” Harris tábornoknak Angliában ma szobra van…

A keleti fronton a Vörös Hadsereg óriási fölényével szemben a németek és szövetségesei súlyos veszteségeket szenvedve fokozatosan kiszorulnak a Szovjetunió területéről, Sztálin vörös hordái július végén megközelítik Varsót, a Kárpátok keleti vonulatait, valamint betörnek Romániába. A sorozatos vereségeknek „természetesen” meglettek a politikai következményei is: augusztus 24-én, Románia árulása miatt a front déli szakaszán válságos állapot alakul ki, 15 német hadosztályt kerítenek be. A szovjet seregek végigszáguldanak a román alföldön, betörtek a védelem nélkül maradt Dél-Erdélybe, illetve megtámadták a Szovjetunióval szemben semleges Bulgáriát, amely engedve a nyomásnak, hadat üzent Németországnak. Bulgáriával kapcsolatban megjegyzendő, hogy azonnal kommunista-barát kormányt hoztak létre, lefejezve a korábbi államvezetést (a cári családot elűzték, az arisztokrácia, az értelmiség, a polgárság és a parasztság vezető rétegeit kiirtották, bebörtönözték). Finnország volt a következő állam, amely cserbenhagyta szövetségeseit, de legalább „biztosította” a német csapatok kivonulását az országból.
A Balkánon előállt krízis következtében a németek kivonultak Görögországból, és kétségbeesett védőharcot vívtak Jugoszlávia területén (soraikban a sok kis balkáni- és egyéb a szovjetekkel ellenséges nemzet fiaival együtt). Október végén a védelem nélkül maradt Délvidéken Josip Broz Tito partizánjai a háború egyik legnagyobb genocídiumát hajtották végre: óvatos becslések szerint is 35-40 ezer délvidéki magyart gyilkoltak meg***. Erdélyben a 3. Magyar Királyi Hadsereg támadása akadályozza meg az ottani német erők szovjetek általi bekerítését. A visszavonulás után nem sokkal a Vörös Hadsereg betör a magyar Alföldre, immáron létében is veszélyeztetve az 1000 éves Magyarországot. Így érkeztünk el 1944. október 15-éhez…
Sok vitát kiváltott, hogy mennyivel járt volna jobban Magyarország abban az esetben, ha sikeres lett volna a vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó és a vezérkari tisztekből álló köre (Lakatos, Bakay, Vörös, Miklós Béla, etc.) által tervezett kiugrási kísérlet. Lehet, hogy nem dőlt volna teljesen romba az ország (akkor mindent elrabolhattak volna a szovjetek), esetleg valami megmaradt volna a visszacsatolt területekből, illetve a későbbi szomszédos országokhoz hasonlóan nálunk is ún. „nemzeti kommunista” (sic!) vezetés lett volna a moszkoviták helyett. Ha ez megvalósult volna, akkor Hazánk és nemzetünk erkölcsileg soha nem látott mélységekbe süllyedt volna. Nagyjából a fentebb már említett Bulgáriához hasonló sorsunk lett volna (igazából az is történt, csak később és hosszabb ideig tartott a magyarság „kilúgozása”). És azt is tudjuk, hogy a Vörös Hadsereg ebben az esetben minimum a Rajnáig nyomult volna előre, minden bizonnyal a Szovjetunió idővel egész Európára kiterjesztette volna befolyását, és valószínűleg még napjainkban is létezne. Sztálint és a kommunistákat ismerve erről aligha lehetnek kétségeink…

Ezek a rémálmok szerencsére nem valósultak meg teljes egészében, mert a németek tudtak Horthy szándékairól, illetve se a magyar felső vezetés, se a hadsereg, és a lakosság nagy része nem volt hajlandó átállni a szovjet oldalára, bármennyire is elege volt a háború eddigi borzalmaiból. Bármilyen jó szándék is vezette Horthyt - aki a XX. század egyik legnagyobb magyar államférfija volt -, de az országot nem lehet odadobni a fiáért****. Az 1944. október 15-16-i hungarista hatalomátvétel a jogfolytonosság és az alkotmány szempontból ugyan kérdéses, de a rendkívüli helyzet legitimálta Magyarország „újonnan” felállt vezetését*****. A szovjetek által megszállt Debrecenben bábkormányként, az állam ellenében létrejött „Ideiglenes Nemzeti Kormány” - a lovagkereszttel kitüntetett dálnoki Miklós Béla tábornok elnökletével – természetesen semmiféle legitimációval nem rendelkezett, így az általa hozott törvények, rendelkezések mind semmisnek tekinthetők.
A Szálasi Ferenc miniszterelnök - később Nemzetvezető -, és a nyilaskeresztesek által fémjelzett korszak tárgyilagos megítélése, vizsgálata ma tabunak számít, aki mégis megkísérli ezt, arra rögtön rásütik a „nyilasmosdató”, antiszemita, szélsőséges és egyéb jelzőket; s az illető gondolataival együtt politikailag inkorrektté válik. Nem szabad elmenni azon tény mellett, hogy Magyarország államformája továbbra is királyság maradt, Szálasi az alkotmány szerint a Szent Koronára esküdött fel, és jobboldali egységkormány alkotta az Országgyűlést. Ilyenkor a nyilasok ellen irányuló másik vád az szokott lenni, hogy „kegyetlen terrort” folytattak és ártatlanok ezreit gyilkolták meg. Tény és való, hogy történtek sajnálatos atrocitások (a szovjet „felszabadítás” borzalmaihoz képest ez csak babazsúrnak számított…), de figyelembe kell venni azt is, hogy statárium volt érvényben, illetve a felbomló frontvonalak okozta helyzetet kihasználva az alvilág és a csőcselék tagjai is beszivárogtak a karhatalom és más szervek közelébe. Az érzelmeket félretéve leszögezendő, hogy Magyarországon olyan kormány alakult, amely a németekkel közösen folytatta a bolsevizmus elleni harcot.


A szovjet csapatok 1944. október végére értek a magyar főváros közelébe. Az első általános támadást október 29-én indította meg a Malinovszkij vezette 2. Ukrán Front. Sztálin tervében az volt, hogy az Októberi Forradalom évfordulójára, november 7-ére menetből kell elfoglalni Budapestet... Mivel a jókora túlerőben lévő ellenség frontális támadását a magyar és német alakulatok többször is visszaverték, emiatt Vörös Hadsereg parancsnoksága a város bekerítése mellett döntött. A Dunán való átkelést, és a budai oldal felől történő bekerítést Tolbuhin 3. Ukrán Frontja hajtotta végre, amely ezzel együtt a Dunántúl déli- és keleti részének nagy részét elfoglalta. 1944. december 26-ra a szovjet hordák teljesen bekerítették Budapestet, az ostromgyűrűn belül maradt mintegy 80-90 ezer német-magyar katona védte a várost a több mint 200 ezres támadó sereggel szemben******.
Hitler erőddé nyilvánította a fővárost (Festung Budapest – Budapest Erőd), a védelem parancsnokai német részről Karl- Pfeffer Wildenbruch SS Obergruppenführer, magyar részről vitéz Hindy Iván Magyar Királyi Honvéd vezérezredes voltak. A magyar oldalon két teljes és két hiányos hadosztály, légvédelmi csapatok, karhatalmi- és rendőrosztagok, hungarista harccsoportok, zászlóaljak (köztük a legendássá vált Vannay-, Prónay- és az Egyetemi rohamzászlóaljak) és egyéb kiegészítő alakulatok alkották a védelmet, kb. 50 ezer fő. Német részről a Florian Geyer SS lovashadosztály (Joachim Rumohr SS Brigaderführer), a magyarországi németek alkotta Maria Theresia önkéntes SS-lovashadosztály (August Zehender SS Brigaderführer), a 13. német páncéloshadosztály (Gerhard Schmidhuber tábornok), SS polizei alakulatok (Helmuth Dörner SS Oberführer), illetve kisebb-nagyobb Wehrmacht alakulatok részei, etc., kb. 35-40 ezer fő. A bekerített főváros ostroma 1945. január 1-én kezdődött, kegyetlen harcok után Pest január 18-án esett el, s a visszavonuló csapatok kénytelenek voltak a gyönyörű Duna-hidakat felrobbantani. Január végén, február elején a harcok jórészt már csak a Budai-várra és a környező hegyekre terjedtek ki.

Német részről több kísérlet is indult az ostromlott város felmentésére, a Konrad-hadműveletek (Konrad I-II-III.), az elit Wiking SS és a Totenkopf SS, majd később a Leibsatndarte SS és a Hohenstaufen SS hadosztályok bevetésével, de nem sikerült összeköttetést létrehozni a védelemmel. Ezek után világossá vált, hogy a védők kezén maradt városrészt már nem lehet sokáig tartani, s meg kell kísérelni a kitörést. A megadás gondolata fel sem merülhetett: az egyenlő lett volna az azonnali halállal és az örök szégyennel.
1945. február 11-én Karl Pfeffer-Wildenbruch 17 óra 50 perckor rádióparancsában bejelentette a kitörést: „Élelmiszerkészletünk elfogyott, az utolsó töltényünk csőre töltve. Budapest védői, választhatunk a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás közt. Az utolsó harcképes német részekkel, magyar honvédekkel együtt offenzív módon új harci és ellátási bázist keresek. Február 11-én a sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor-Máriahalom térségében.” Hindy Iván utolsó rádióüzenete tükrözi az események drámai, de ugyanakkor heroikus jellegét: „A királyi palota kiégett romjai között körülzárt bennünket az ellenség. Elegendő élelmiszerünk és vizünk hetek óta nincs. Sorsunkat az Istenre bízzuk. Ha túlélitek ezt a poklot, gondoskodjatok hozzátartozóinkról!”
A kitörés este 20 órakor kezdődött, mintegy 43 ezer katona részvételével (köztük kb. tízezer sebesült) és a tervek szerint három lépcsőben hajtották volna végre.


Az első lépcsőben a jobbszárnyon a 13. páncéloshadosztály, balszárnyon a Florian Geyer SS-lovashadosztály maradékai indítottak támadást, őket követte a Maria Theresia SS-lovashadosztály, a Feldherrnhalle páncélgránátos hadosztály maradványai, valamint a magyar egységek. Végezetül a járóképes sebesültek következtek volna. A parancsnokság pedig 500 SS katona kíséretével az Ördögárok felé próbált kitörni. A Széll Kálmán (ma Moszkva) téri előretolt szovjet helyőrség lefegyverzésével megnyitották az utat, de az első hullámban kitörőket iszonyatos méretű pergőtűz fogadta (minden bizonnyal a szovjetek megtudták a kitörés pontos időpontját és útvonalát), pillanatok alatt hullahegyek keletkeztek, a környező utcákban és a házakban véres kézitusa folyt. A támadásnak két iránya alakult ki, az egyik a Sváb-hegy és a János-hegy, a másik a Szarvas-hegy és Rózsadomb irányába vezetett. Az életben maradtak a Budai-hegység, illetve a Pilis-hegységben húzódó német-magyar vonalak felé próbáltak eljutni. A kitörésben a védelem tagjai közül több mint 20 ezren vesztették életüket, a többiek hadifogságba estek, illetve eltűntek. A parancsnokság tagjai közül Hindy a Várban esett fogságba, Wildenbruch egy budai villában adta meg magát, August Zehender és Joachim Rumorh öngyilkosságot követett el; míg Gerhard Schmidhuber, Helmuth Dörner, Vannay László és a legendás Prónay Pál hősi halált haltak. (más források szerint a hetvenéves Prónay 1945. március 20-án esett szovjet hadifogságba, majd a „népbíróság” húsz év kényszermunkára ítélte).

A saját vonalakat mindössze 750 katonának sikerült elérni, többségük a Helmuth Wolff alezredes vezette csoportba tartozott. A kitörés utolsó perceire így emlékszik vissza az Egyetemi rohamzászlóalj egyik tagja, Kokovay Gyula: „Már világosodott, amikor öt-hatszáz méter megtétele után puskatűz fogadott bennünket. Viszonozni akartam a tüzet, de a géppisztolyom bedöglött. Mivel nem volt időm megnézni mi a baja, a hátamra dobtam és futás közben a rohamkésemet a derékszíj csatja alá dugtam, hogy kéznél legyen. Már az orosz állások előtt jártunk, amikor kézigránátokat dobtak közénk. Egy tojásgránát fejbe talált. Elestem, de észrevettem, hogy a gránát elém esett a hóba, ezért fekve maradtam, amíg felrobbant. A szemem és szám televágta hóval, a sapkám lerepült. Felvettem a sapkám és futottam a többiek után, akik már elérték az orosz fedezékeket. Előttem nyolc-tíz lépésre, egy fa mögül kilépett egy orosz és rám fogta a puskáját. Tisztán halottam ahogy elkattan, de nem sült el. Erre a feje fölé kapta, hogy leüssön vele, de elkésett. Az ütés előtt teljes erőmből nekirohantam és a rohamkésemet az oldalába döftem. Összegörnyedve esett oldalra, én pedig utolértem a többieket, akik már átjutottak a fedezéken. (...) Egy töretlen kukoricásban mentünk tovább. Holtfáradtak voltunk, azt hittük sohasem lesz vége a kukoricásnak. Végül learatott területre értünk, ahol az ott lévő kukoricaszárkúpból ránk kiáltottak: „Halt!” A következő pillanatban három német katona szaladt elénk, rázták a kezünket, veregették a vállunkat, és szinte vittek a közeli lejtő alján lévő falu legszélső házához. Ez a falu Mány volt.”
A kitörés ideje alatt a szovjet alakulatok nagy része megfordította támadási irányát és napokig a budai hegyekben vadásztak a túlélőkre. Budapest február 13-án esett el, és kezdetét vette az a szörnyűséges tett, amit a Vörös Hadsereg minden Szovjetunión kívüli „felszabadított” városban végrehajtott: a barbár orgia. Ez háromnapos szabad rablást, fosztogatást, erőszakoskodást jelentett. A Budai Vár alatt berendezett Sziklakórházban lángszóróval gyilkoltak meg 4000 tehetetlen és sebesült katonát, egy ápolónőt megerőszakoltak, majd lovakkal tépettek szét, hadifoglyok ezreit gyilkolták le - a Waffen SS tagjait különös kegyetlenséggel -, ezreket hajtottak málenkij robot-ra (vagyis Gulágra) és az erőszakhullám alól a pesti gettó lakói sem képeztek kivételt...

Budapest védői az óriási veszteségek ellenére is harcukkal igazolták az ismeretlen spanyol katona mondását: „Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!” Tettük legalább akkora jelentősséggel és szimbólummal bír, mint Leonidász király és 300 hű spártai harcosa küzdelme a Thermopülai-szorosért, vagy mint Zrínyi Miklós és katonái önfeláldozó kitörése Szigetvárnál 1566-ban*******.
Kiemelkedő helytállással, bátorsággal, hűséggel, megalkuvást nem ismerve legyőzték magukban a feltétlen élni akarást, de ezzel győzelmet arattak a Halál és a Sötétség felett is. A nyomaiban még tradicionális Európa és világrend utolsó bástyájaként e keresztes lovagok mindent megtettek, amit ember megtehet, hősi halált halva megőrizték azt, ami a katonák számára a legfontosabb: a becsületüket.

„… megcselekedtük, amit megkövetelt a haza…”


- Jegyzetek:

- A Becsület Napja honlapja


- Kiss Gábor: A becsület napja; Sacrum Imperium, V-VI. szám, 1998. december 22.

- Fiala Ferenc: Budapesti Eposz; In: Zavaros évek., Gede Testvérek Bt., Budapest, 2003., 173-178. o

- Ungváry Krisztián: Második Sztálingrád, Budapesti Negyed, 2000. ősz-tél, 173-202. o

- Józsa Béla: Harc az utolsó töltényig, Nemzetőr Online

*Vö.: Deneb: A Becsület Napja – 1999. Sacrum Imperium, V-VI. szám, 1998. december 22

**Lásd: Jack Corner: Bombenholocaust; Gondola.hu, 2007.02.12.

***Természetesen Nürnbergben ezt meg sem említették.

****Lásd: Milotay István: Horthy bukása; Pannon Front, 11. szám, 1997. november

*****Vö.: Pánczél Hegedűs János: Fegyverszünet helyett puccs – élet helyett összeomlás; Serédi Jusztinián hercegprímás felszólalása az Országtanács 1944. október 27-i ülésén; (mindkettő a Monarchista Gondolatok oldalon jelent meg).
Illetve vö.: Dr. László András: Néhány megjegyzés az államforma és az államforma érvényesülésének a kérdésköréről Magyarország vonatkozásában; Sacrum Imperium, IV. szám, 1998. szeptember 23.

******„Budapesti Csoport” volt a szovjet-román sereg, az ostrom idejére létrehozott támadóalakulatának neve, de a bekerítési és a megszállási hadműveletekben jóval többen vettek részt.

*******Fontos megjegyezni, hogy a görög-perzsa, és a magyar-török, stb. harcokat tradicionális és legitim államok vívták egymással, míg a Szovjetunió esetében ez egyáltalán nem mondható el. Ez nem jelenti azt, hogy nem ismerjük el a szovjet katona eredményét és harcát – csakis szigorúan katonai szempontból, de azt a gonosz hatalmat és érdeket, amelynek a szolgálatában állt, és ahogy az esetek többségében - tisztelet a kivételnek – viselkedett, soha nem fogjuk tisztelni.

- Képek forrása: Internet, magángyűjtemény

2009. január 13., kedd

Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg báró

Ungern Kán
A XX. században nehezen találni olyan személyt, akiről sokkal inkább a legendás történetek maradtak fenn, mint hiteles és pontos életrajzi adatok. A jelen írás főhőse, Ungern-Sternberg báró ilyen ember volt.

Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg 1886-ban született az észtországi Dagö szigetén, de más források szerint az ausztriai Grazban született 1885-ben. Halálával kapcsolatban is több időpontot jelölnek meg a források: 1921. szeptember 15. és december 12. között ingadoznak a dátumok, helyszínként pedig Novonyikolajevszk (ma Novoszibirszk) és Verhnyeugyinszk (a Bajkál-tótól délkeletre található) városát jelölik meg.

Ungern-Sternberg ősi nemesi család leszármazottja, saját bevallása szerint magyar (hun!), és teuton felmenői is voltak; a családban találhatók keresztes-, kóbor-, és rablólovagok, diplomaták, alkimisták is. Nagyapja kalóz volt az Indiai-óceánon, elfogása után Oroszországba küldték, ahol transzbajkáliai száműzetésre lett ítélve. Itt ismerkedett meg a buddhizmussal, melyet fia, majd unokája, Sternberg is vallott.

Tanulmányait a Pavlovszk Katonai Akadémián végzi Szentpétervárott, az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban tengerésztisztként szolgál. Utána éveket tölt Szibériában (bebarangolja Mongóliát és a Bajkál-tó környékét, kapcsolatba kerül lámaista szerzetesekkel), majd Nyugat-Európában tartózkodik.
Az I. világháborúban Galíciában és Volhíniában, majd a Kaukázusban is harcol,.négyszer megsebesül, bátorságáért kitüntetik a Szent György-kereszttel és a Becsületrenddel. A bolsevikok októberi forradalma után csatlakozik Szemjonov atamánhoz Kelet-Szibériában, majd 1918-ban megszervezi az Ázsiai Lovashadosztályt.

Az 1919-es csitai Pánmongol Konferencián bejelenti tervét, mely szerint egy teokratikus vezetésű Mongólia megteremtése után Dzsingisz kán nyomdokain egy óriási, nyugat felé törő lovas haderőt szándékozik létrehozni. A szovjetek hatalmának megsemmisítése és a fehérek győzelme után a francia forradalomból származó világot el kell pusztítani, majd egy teokratikus és tradicionális alapokon nyugvó rendet felállítani Európában és Ázsiában egyaránt. Bogdo kán kiszabadítása és uralmának helyreállítása után megkapta a „Mongólia legfőbb hadura és a szent monarcha reprezentánsa” címet, katonái Ungern kánnak szólították.

Egyesek benne látták a hadisten manifesztációját, több forrás szerint is Ungern-Sternberg báró Dzsingisz kán unokája, Batu kán leszármazottja (mások az ő reinkarnációjának tartották). Bírálói közül legtöbben a kegyetlenségét szokták felhozni, pedig a báró csak ugyanazzal a kegyetlenséggel válaszolt halálos ellenségei, a kommunisták lépéseire, mint amelyet tőlük tapasztalt.

1921. májusának végén csapataival elhagyta Urgát (ma Ulánbátor) és szovjet terültre lépett, ahol mindenféle katonai cél nélkül bolyongott seregével (önmaga szempontjából a spirituális megvalósítás miatt vette errefelé az irányt).
1921. augusztus 21-én Dzsá láma vendégül látta, majd foglyul ejtette, és a bolsevikok kezére adta a bárót (más források szerint saját katonái árulták el). Blücher, a szovjetek távol-keleti hadseregének főparancsnoka – később marsall, majd koncepciós perben kivégzett – megpróbálta rávenni, hogy lépjen be a Vörös Hadsereg kötelékébe, de ezt a báró – természetesen – határozottan elutasította. Vád alá helyezték, majd golyó általi halálra ítélték, és 1921. november 15-én (?) kivégezték.

Az Ázsiai Lovashadosztály katonái
A magyar olvasó az 1990-es évek előtt csak nagyon kevés forrásból ismerhette meg Ungern-Sternberg báró történetét, legendáját. Az orientalisták által minden bizonnyal ismert Ferdinand Ossendowski, Állatok, emberek és istenek című, magyarul a Franklin Társulat által 1924-ben kiadott művében ír a báróval történt találkozásáról. A kommunista időszakban Magyarországon Vladimir Pozner, Az őrjöngő (Európa Kiadó, Budapest, 1967.) című művében ír a báró „őrültségéről” és „véres kegyetlenségéről”. Pozner művének történeti hitelessége és irodalmi értéke egyaránt megkérdőjelezhető.
1997. júliusában a Pannon Front folyóirat kilencedik számában megjelent Claudio Mutti, Unger Kán; A mongol Birodalom restaurációjának álma című írása már részletesen bemutatja Ungern-Sternberg életét, küzdelmét és szellemiségét. Ezt követte Julius Evola, A „kegyetlen báró”, a Sacrum Imperium folyóirat negyedik, 1998. szeptember 23-i számában megjelent írása.
Magyarul a báró életével kapcsolatban az első teljes értékű mű 2002-ben jelent meg a Nemzetek Európája Kiadó gondozásában: AZ ANTIKOMMUNISTA című könyv. A válogatott tanulmányokat tartalmazó kötetben olvasható Claudio Mutti, René Génon, Julius Evola, Ferdinand Ossendowski, H. M. Ribo (Rjabuhin), és Horváth Róbert írása, illetve függelékek (Marco Pallis írása) és magyarázatok.

Természetesen a képzőművészet sem hagyta figyelmen kívül a báró titokzatos életét: 1942-ben Alekszandr Zarcsi és Joszif Csejzif által rendezett Jevo zavut Szühebátor című szovjet propaganda-játékfilm, amelyben Nyikolaj Cserkaszov negatív hősként alakította Ungern-Sternberg szerepét. Az olasz Hugo Pratt világhírű képregénye, a Corto Maltese, Az elveszett aranyvonat fosztogatói című művében feltűnik a báró alakja (magyarul Velencei mese címmel jelent meg a Képes Kiadónál, 1996-ban). 2002-ben francia-olasz (magyar támogatással), egész estés animációs film készült a Corto Maltese képregényből, amelyet a Magyar Televízió 2008. augusztusában műsorra tűzött*.
A videón olvasható német szöveg magyar fordítása:
„A nép a szabadelvű liberális értelmiség vezetésével letért a helyes útról, amely népünk élete és lelke egész fejlődése szempontjából előírt volt, habár jóllehet a vallás legmélyebb tiszteletével hű maradt a cárhoz és országához.
Országunk egykori régi nagysága, hatalma alapvetően tévútra tért, s a nép hamis „cárok” vezetésével a felkelésből az anarchista forradalomba ment át.
Mongóliában a hadosztályom a mongol csapatokkal együtt véget vetett a forradalmi kínai bolsevik törvénytelen uralmának. A hadosztály az ellenséges erőket szétverte – s az ország segítségével Bogdo kán törvényes hatalmát helyreállította.
Közvetlenül a harcok után, Mongólia természetes kiindulópontja lett a szovjet-szibériai Vörös Hadsereg elleni hadjáratnak.
A bűnösöket fegyelmi büntetésekre vagy a kivégzések különböző formáira ítéltük.
Harcban állunk az Oroszországban a vétkes és gyalázatos politikát folytató bűnös elemekkel – és nem szabad elfelejteni, hogy az országban uralkodó teljes erkölcsi fertő, a szellemi és testi elvadulás miatt a régi rendet már nem lehet visszaállítani.
A becsületesség és a jóindulat többé már nem jelszó… Ezentúl csak becsületesség lesz, és kíméletlen kegyetlenség!
A baj, ami országunkat megfertőzte, melynek célja az emberi lélek isteni létének megsemmisítése – ezt a bajt gyökerestül ki kell irtani!”

A hadisten manifesztációja

- Ajánlott olvasmányok:

- Az Antikommunista – Válogatott tanulmányok; Nemzetek Európája Kiadó, Budapest, 2002.

- Claudio Mutti: Unger Kán; A mongol Birodalom restaurációjának álma; Pannon Front 9. szám, 1997. július.

- Julius Evola: A „kegyetlen báró”; Sacrum Imperium 4. szám, Budapest, 1998. szeptember 23.

- Ferdinand Ossendowski: Állatok, emberek és istenek; Franklin Társulat, Budapest, é.n. (1924.)

- Vladimir Pozner: Az őrjöngő; Európa Kiadó, Budapest, 1967.

- Wikipédia: Ungern von Sternberg

*Ezen a Youtube-videón 3:52-nél néhány másodpercig látható Ungern-kán

2009. január 5., hétfő

Panoráma – rövid körkép a jelenlegi állapotokról



2009. elején világpolitikai vonatkoztatásban részünkről nem is nagyon lehet mást tenni, mint számot vetni az elmúlt évvel, és elmélkedni a jobb jövővel kapcsolatban. A sajátunkhoz hasonló világnézetű blogok közül is megtették ugyanezt.

Írásunkban csak főbb vonalaiban foglalkozunk a világpolitikával, és a geopolitikának mai lehetőségeit vizsgálva sem kívánunk olyan részletekbe menően foglalkozni, mint anno Rudolf Kjellén, vagy mint a geopolitika atyja és legfőbb tudósa, Karl Haushofer*.

Először is ki kell mondani azt a tényt, hogy a jelenlegi mocskos világot, a világpolitikát, és a fennálló rendszert olyan pénzügyi és globalizációs hatalmak (G8), érdekszervezetek, különféle szabadkőműves páholyok irányítják, mint a Grand Orient, a Rotary Club, a Bilderberg-csoport, a Római Klub, a B’nai B’rith, a Trilaterális Bizottság, ENSZ, etc..
A különböző országokban, „államokban” a mindenkori kormányok gyakorlatilag nem mások, mint az előbb említett szervezetek által kinevezett/kihelyezett, és azok utasításait végrehajtó apparátusok. Ez jellemző a Föld országainak túlnyomó részére, az a kevés állam pedig, amely nem hajlandó „meghajolni” ezen érdekközösségek előtt, azokat minden lehetséges eszközzel próbálják ellehetetleníteni a laikus, ostoba és agresszív tömegek szemében – a média és a tudatipar hathatós segítségével – ellenségesként, terroristaként, antidemokratikusként beállítani, meglehetős sikerrel (Lásd: Irak, Irán).
A felforgatás és a jelenlegi világrend szolgálatában álló csoportoknak és vezetőknek még látható szintje után következnek a Világkormányt irányító és a szálakat mozgató titkos, okkult hatalmak**. A végső cél mindenki számára ismert és világos, aki egy kicsit is tisztában van a háttérerők mibenlétével és tevékenységével. A népszerű és a túlságosan is elcsépelt összeesküvés-elméletekbe most nem kívánunk belemenni, elég annyit itt leírni, hogy a lényegük sajnos megvalósult és megvalósulni látszik***. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni őket, és felülni az olyan – minden bizonnyal a felforgatás szolgálatában álló – piedesztálra emelt személyek „igazmondásának”, mint például Umberto Eco (Lásd: A Foucault-inga).

2008-ban világviszonylatban nem történt semmi olyan esemény, amelyre nem lehetett számítani.
Legaljasabb és legsötétebb cselekedet a nepáli monarchia megszüntetése, és az uralkodó elűzése volt, mellette a kommunista Kína agressziója Tibet ellen. Mindkét szomorú esemény valószínűleg a háttérhatalmak tudtával, beleegyezésével (támogatásával), és az ENSZ asszisztálása mellett történt meg.
Februárban a még mindig lőporos hordónak számító Balkánon kikiáltja Szerbiától való függetlenségét Koszovó. Az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és a szabadkőművesek által**** létrehozott újabb balkáni műállam (a másik Bosznia) egyértelműen amerikai és atlantista érdekeket szolgál, minden bizonnyal Oroszország rovására (Koszovó elszakadásával Szerbiát elzárták Albániától, a tengertől pedig Montenegró 2006-os különválásával).

Koszovó esetében az Egyesült Államok a teljes függetlenséget követelte, de a Kaukázusban ugyanezért az Amerika-barát Grúziától közel két évtizede fegyveres konfliktus után elszakadt Abházia és Dél-Oszétia tartományok függetlenségéért már nem kardoskodik. Hát persze, hogy nem. A stratégiai és gazdasági érdekei nem ezt diktálják. A kaukázusi- és a Kaszpi-tengeri gazdag olaj- és földgázlelőhelyek megkaparintása mellett rakétákat telepítene Grúziába, Azerbajdzsánba, Örményországba. Cserébe NATO- és egy majdani EU-tagság járna a hegyi országoknak…
Emellett a kis kaukázusi államok újabb közeli támaszpontként szolgálnak egy Irán elleni esetleges háborúban, amely elsősorban már nem is az USA gazdasági és stratégiai érdekeit szolgálná (főleg nem a „terrorizmus elleni harcét”), hanem Izraelét, és a judeokratikus törekvésekét. Gyakorlatilag Irán körbe van zárva olyan országokkal, amelyekben amerikai és NATO-katonák állomásoznak, illetve amerikai és izraeli érdekeltségek találhatók.
Valószínűleg szándékosan provokáltatták ki Grúziával Oroszország válaszcsapását és a dél-oszét és abház területekre való katonai bevonulását, ezzel is felmérve, hogy az ébredező orosz birodalom mekkora erőt képvisel.
Ha már a háborúnál tartunk (Lásd EZT és EZT), az év végén a Gázai övezet és a palesztinok ellen megindított izraeli agresszió után az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok a zsidó állam mellett vétózott, a közvélemény felháborodása és az anticionista tüntetések ellenére.

Az ősszel kirobbant gazdasági és pénzügyi világválság több mint valószínűleg mesterségesen előidézett válság, amelynek egyik - nem is annyira burkolt – célja az emberiség újabb (általuk már sokadik) kirablása, és a multinacionális vállalatok újabb térnyerése. Az amúgy is instabil pénzügyi rendszert nem volt valami nagy dolog bedönteni…
Az amerikai elnökválasztással kapcsolatban: Barack Obama megválasztásával a Nyugat (különösen annak amerikai változata) az antitradicionalitás csúcsára lépett, de lehet, hogy a java csak ezután jön… Mi sem tükrözi ezt jobban, mint az undorító és gusztustalan kampány - akár demokrata, akár republikánus -, majd a demokrata elnökjelölt fölényes győzelme után az Obamára szavazók eufórikus „haláltáncünnepélye”*****. Az, hogy ki nyeri a választást, már előre el volt döntve. Napjainkban már teljesen mindegy, hogy ki az Amerikai Egyesült Államok elnöke, mivel csak egy mozgatott játékos a sötétség erőinek globális sakktábláján. A kialakulóban lévő többpólusú világrendben az USA lassú, de biztos hanyatlásának egyik főszereplője lesz az új elnök, valószínűleg nem tudva, hogy a háttérerők felhasználják és átverik, legyen bármennyire felkészült és tehetséges.

Végsőként: 2008. novemberében a National Intelligence Council (NIC), Globális trendek 2025: Egy átalakult világ****** című jelentésének Európával kapcsolatos része érdekel bennünket.
A népesedési problémára, a népesség csökkenésére és nagymértékű elöregedésére szerintük – főleg Közép- és Kelet-Európába vonatkoztatásában – „a megoldást a muszlim kisebbségek sikeres integrációja jelentheti.” Ez már önmagában problematikus megfogalmazás, elég Nagy-Britanniára, Franciaországra, és Németországra gondolni. A körülbelül már így is 15-16 milliós európai iszlám lakosság – és a többi legális/illegális bevándorló - nagyon nagy problémát jelent. Az NIC atlantista felfogásban gondolkozik, és emellett csak a profán, materiális-gazdasági síkon marad, s közvetve támogatja a multikulturalizmust, ami Európa és a kultúra halálát fogja okozni.
Nem célunk az iszlám ellen beszélni és uszítani, mert az egy tradicionális és magas spirituális töltettel rendelkező világvallás, de annak a maga területén kell érvényesülnie. A tradicionális iszlám országokban. Európának pedig mihamarabb vissza kell térnie hagyományaihoz, amely elsősorban a kereszténységben, és azon belül is a római katolicizmusban, illetve az ortodox kereszténységben rejlik (amely alatt az eredeti, tradicionális, még meg nem fertőzött Nyugatot, a nyugati kultúrát értjük)*******.
Emellett Európa geopolitikai szempontból is egyik legfontosabb feladata, hogy rendezze a viszonyát – egy erős és kommunistamentes – Oroszországgal. Ennek megvalósításához figyelembe lehet venni az eurázsiai és egyéb birodalmi elképzeléseket.
A normálisabb, elviselhetőbb Európához vezető út első lépése lehet az idén esedékes Európa Parlamenti választásokon a konzervatív (nem polkorrekt), nacionalista, jobboldali pártok előretörése, amely előidézheti az USA-tól és a pénzügyi-gazdasági köröktől függő Európai Uniónak nevezett gittegylet felbomlását, és a Nemzetek Európájának létrejöttét.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni az ellenerők munkálkodását sem: elég csak az ausztriai választások után egy héttel autóbalesetben meghalt Jörg Haider halálának „titokzatos” körülményeit, és a személyét bemocskoló média esetét megvizsgálni.
Az Európával kapcsolatban leírtak – remélhető – megvalósulása esetén, hosszútávon akár esély is lehet a tradicionális európai (és ázsiai) monarchiák, birodalmak restaurációjára********.


- Jegyzetek:

*Lásd: Karl Haushofer: „Why Geopolitik?”; The World of General Haushofer, 1942.

**Lásd: Dr. László András: Néhány megjegyzés a történelmi-politikai háttérerőkről; Pannon Front, 30. szám.
Uő.: Néhány szó a politikai háttérerők szerepéről; Pannon Front, 31. szám.

***Vö.: Dr. László András: Néhány megjegyzés a világpolitikai konspiráció-feltételezések jogosultságáról és jogosulatlanságáról; Északi Korona, II. szám, 2003. március

****Elég megnézni a Wikipédián a különböző koszovói címertervezeteket

*****Lásd: Julius Evola: Elnégeresedett Amerika; Pannon Front, 30. szám.

******Magyar nyelvű kivonata az Origo.hu weboldalon található

*******Vö.: René Guénon: A modern világ válsága; Az Őshagyomány könyvei IV.; 1994. 28. o.

********Lásd: Dr. László András: Jobboldaliság és a “Pán­Európa” eszme; Sacrum Imperium, I. szám, 1997. december.