A Második Világháború európai befejezésének dátumát, május 8-át és 9-ét a „Győzelem Napjának” nevezik, amelyet az antifasiszta és demokratikus hatalmak* – elsősorban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió és Franciaország - a Német Birodalom és szövetségesei felett arattak.
Jobboldali ember számára ez a dátum semmiképp nem a győzelem, hanem a maradványaiban még tradicionális jellegű Európa veresége, a bukás, és a kulturális hanyatlás kezdetének napja**. A kontinens nyugati fele liberális-demokrata (atlantista), a keleti fele pedig kommunista (szovjet) megszállás alá került, elveszítve ezzel vezető szerepét a Világban.
Németországot és európai szövetségeseit - Olaszországot, Magyarországot, Romániát, Bulgáriát, Finnországot, Szlovákiát, Horvátországot, etc. - mint vesztes államokat a rossz oldalra sorolják. Számunkra ez a nézőpont teljesen elfogadhatatlan: nem tartjuk a legjobbnak a nemzetiszocialista és a hasonló jellegű ideológiákat, politikai berendezkedéseket (főleg a népszuverén és baloldali jellegük miatt), de nem lehet összehasonlítani a kettéosztott Európában létrejött bestiális rendszerekkel***. A háború kitörésének, és az azt követő történések körülményeit megvizsgálva minden gondolkodni képes ember számára világos, hogy a háttérerők által nagyjából az előre eltervezett irányba folytak az események: 1939. szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot, két nappal később Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent a Harmadik Birodalomnak. Szeptember 17-én a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a Szovjetunió megtámadja és megszállja Lengyelország keleti részét, később annektálja a három balti államot, Litvániát, Lettországot, Észtországot, Romániától Besszarábiát, majd november 30-án megtámadja Finnországot. Érdekes, hogy a „Szabadság, a Jog, és a Demokrácia” két nagy európai védelmezője, a Brit Birodalom és Franciaország „egész véletlen elfelejtettek” hadat üzenni Sztálinnak. Az Amerikai Egyesült Államok 1941-es hadba lépésének körülményei napjainkban már ismertek****.
Jobboldali ember számára ez a dátum semmiképp nem a győzelem, hanem a maradványaiban még tradicionális jellegű Európa veresége, a bukás, és a kulturális hanyatlás kezdetének napja**. A kontinens nyugati fele liberális-demokrata (atlantista), a keleti fele pedig kommunista (szovjet) megszállás alá került, elveszítve ezzel vezető szerepét a Világban.
Németországot és európai szövetségeseit - Olaszországot, Magyarországot, Romániát, Bulgáriát, Finnországot, Szlovákiát, Horvátországot, etc. - mint vesztes államokat a rossz oldalra sorolják. Számunkra ez a nézőpont teljesen elfogadhatatlan: nem tartjuk a legjobbnak a nemzetiszocialista és a hasonló jellegű ideológiákat, politikai berendezkedéseket (főleg a népszuverén és baloldali jellegük miatt), de nem lehet összehasonlítani a kettéosztott Európában létrejött bestiális rendszerekkel***. A háború kitörésének, és az azt követő történések körülményeit megvizsgálva minden gondolkodni képes ember számára világos, hogy a háttérerők által nagyjából az előre eltervezett irányba folytak az események: 1939. szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot, két nappal később Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent a Harmadik Birodalomnak. Szeptember 17-én a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a Szovjetunió megtámadja és megszállja Lengyelország keleti részét, később annektálja a három balti államot, Litvániát, Lettországot, Észtországot, Romániától Besszarábiát, majd november 30-án megtámadja Finnországot. Érdekes, hogy a „Szabadság, a Jog, és a Demokrácia” két nagy európai védelmezője, a Brit Birodalom és Franciaország „egész véletlen elfelejtettek” hadat üzenni Sztálinnak. Az Amerikai Egyesült Államok 1941-es hadba lépésének körülményei napjainkban már ismertek****.
A világtengeri hatalmát féltő Brit Birodalom az alkoholista és németfóbiás Winston Churchill vezetésével elérte, hogy a háború végére egy kivérzett, gyarmatait és vezető szerepét rövidesen elvesztő, az USA és a Szovjetunió mellett csupán harmadrangú hatalommá süllyedjen. A német békeajánlatokat mind visszautasította, rövidlátó politikájával elérte, hogy Európával együtt saját hazáját is meggyengítette.
Gerd von Rundstedt, Erich von Manstein, Walter Model, Erwin Rommel, Hasso von Manteufffel, Albert Kesselring, Hermann Hoth, Erich Raeder, Karl Dönitz, Erich Topp, Otto Kretschmer, Günther Prien, Joachim Schepke, Wolfgang Lüth, Adolf Galland, Werner Mölders, Erich Hartmann, Hans-Joachim Marseille, Gerd Barkhorn, Günther Rall, Walter Nowotny, Gordon Gollobb, Hans-Ulrich Rudel, Michael Wittmann, Ernst Barkmann, Otto Carius, Joseph Dietrich, Joachim Peiper, Kurt Meyer, Paul Hausser, Hans Dorr, Otto Skorzeny, Felix Steiner, Wilhelm Bittrich, Otto Kumm, Sylvester Stadler, Carl Gustaf Emil von Mannerheim, Léon Degrelle, Andrej Vlaszov, Junio Valerio Borghese, vitéz Jány Gusztáv, vitéz Hindy Iván, vitéz Tarczay Ervin, vitéz Heppes Aladár, vitéz Tóth Lajos, vitéz Szentgyörgyi Dezső Kuribajasi Tadamicsi, Yamamoto Iszoroku, Saburo Sakai.
Egy hosszú, ám közel sem teljes névsor a Második Világháború legnagyobb hősei közül: vezérkari tisztek, tábornokok, tengeralattjáró- és páncélos parancsnokok, pilóták, különleges alakulatok parancsnokai. És mellettük természetesen kijár a tisztelet azon katonák millióinak, akik a Wehrmacht, a Luftwaffe, a Kriegsmarine kötelékében, vagy Tengely szövetséges államainak valamelyik hadseregében, illetve a Római Birodalom óta az első összeurópai haderő (a napóleoni Gárdát leszámítva), a Waffen-SS valamelyik hadosztályában teljesítették a kötelességüket. Az önkéntes, de elit haderő számos alakulatában szolgáltak albánok, bosnyákok, britek, bolgárok, kozákok, horvátok, dánok, észtek, finnek, flamandok, franciák, grúzok, görögök, hollandok, magyarok, olaszok, lettek, litvánok, norvégok, románok, oroszok, szerbek, szlovákok, svédek, svájciak, ukránok, vallonok, örmények, beloruszok, hinduk, kirgizek, tatárok, türkmének, üzbégek, és (állítólag) zsidók is. A háború végéig megalakult harmincnyolc Waffen-SS hadosztály közül legendás alakulatnak számít az 1. Leibstandarte SS Adolf Hitler -, a 2. Das Reich -, a 3. Totenkopf -, és az 5. Wiking SS páncéloshadosztályok*****.
A huszadik század legfontosabb eseménye a Második Világháború, Európa és Ázsia tradícióhoz még nyomaiban hű felének heroikus szabadságharca volt a Sötétség erőivel szemben. A háborút elveszett, a győztesek pedig a „Vae victis!” - elve alapján példátlan bosszút álltak: a történelem legnevetségesebb perét rendezték meg Nürnbergben, Európa keleti fele Sztálinnak koncként odahajítva, amely katonák és civilek millióinak a biztos halált, majd tucatnyi nemzet számára évtizedekig való nyomort jelentett******. És kitalálták a modern kor mítoszát, egy óriási hazugságot, amely dogma "tényeinek" megkérdőjelezése demokratikus és humanista (tehát politikailag korrekt) körökben tabunak számít... Miután a Szovjetunió és a Keleti blokk felbomlott (minden bizonnyal nem volt már rá szükség), Európa keleti és nyugati felét egybeolvasztották, létrehozva egy szellem- és hagyománynélküli, multikulturális, anyagérdekelt, gyenge és tehetetlen (anti)Európát*******.A jövő egyelőre sötét és bizonytalan, de feladni nem szabad: a harc folytatódik.
Jegyzetek:
László András: Néhány megjegyzés a II. Világháború bevégződéséről; Északi Korona, XV-XVI. szám, 2005. július
A Második Világháború története röviden (online)
*Értsd: zsidó-szabadkőműves-, kommunista-, és pénzügyi körök által irányított (félrevezetett és becsapott) országok.
**Lásd Contra tavalyi írását ezzel kapcsolatban: A Vereség Napja – Harcos a cinóberösvényen
***Vö.: Boglárdy Dominika: A nemzetiszocialista ideológiák megítélő értelmezése; Északi Korona, VIII. szám, 2004. március; ill. vö.: László András: Ultradextrokonzervativizmusunk és a nemzetiszocialista irányulások egymáshoz való viszonyáról; Északi Korona, XI. szám, 2004. szeptember
****Lásd: Taraszevics Zsuzsa: Amerika, a Gólem; Északi Korona, XXVI. Szám, 2007. március
*****Otto Skorzeny: Kommandós vállalkozásaim; Fotogold Kiadó, Budapest, 1998., 17. o.
******Egy kiragadott példa a szövetségesek civilizáltságából: 1945 májusában a Prágába bevonuló Eduárd Beneš „tiszteletére” a német egyetemi tanárok testéből raktak máglyát. (No comment…)
*******Az Első Világháború következménye a tradicionális európai birodalmak (Német Császárszág, Osztrák-Magyar Monarchia, Oroszország, Török Birodalom) felbomlása lett, míg a Második Világháború után a maradék monarchiák, hagyományos berendezkedésű, illetve tekintélyelvű államokat is megszüntették. Köztársaságok jöttek létre Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Jugoszláviában, Olaszországban. Az olyan szabadkőműves-tákolmány műállamok esetében, mint Csehszlovákia és Jugoszlávia csak idő kérdése volt, hogy mikor fognak felbomlani diktatórikus vezetés hiányában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése