2008. december 13., szombat

Viva Chile y el General Pinochet!



Az utolsó antikommunista államfő és hadvezér, Augusto José Ramón Pinochet Ugarte tábornok (1915-2006) emlékére:

'>http://

A XX. század második felére a felforgatás erőinek sajnos túlságosan is hatékony működése, és a két elvesztett világháború miatt mind Európában, mind Ázsiában megszűntek, elbuktak a tradicionális világrend utolsó bástyáinak számító monarchiák, birodalmak. Az 1950-es években már csak egyedül Francisco Franco Spanyolországa mutat fényességet az atlantista és bolsevik táborra szakadt – szakított – Európában (egy-két monarchia és ország azért kivételt képez).

Ellenben a Föld másik „sarkában”, Dél-Amerikában az egykori gyarmatok helyén létrejött államok - spanyol és portugál fennhatóság miatt – társadalmi berendezkedésükben megőriztek valamit az európai hagyományokból. Még annak ellenére is, hogy a latin-amerikai országok többsége köztársaság (néhány karibi-, és közép-amerikai államot leszámítva, amelyek a Brit Korona fennhatósága alá tartoznak): ezek közül jelenleg az egyik legerősebb – katonai és gazdasági értelemben egyaránt – Chile, melyben a spanyol mellett a német anyanyelvű bevándorlók száma volt a legmagasabb. Ennek köszönhetően az 1880-as évektől a porosz katonai hagyományok kezdtek elterjedni az ország hadseregében, az uniformis szinte teljesen megegyezik a Kaiserwehr vagy a Wehrmacht egyenruhájával, és tisztikar is szintén a poroszokéhoz hasonló zárt kasztot alkotott a hadseregen és az államon belül (tkp. ők testesítették meg a helyi arisztokráciát).


A 2006. december 10-én elhunyt Augusto Pinochet tábornok életrajzát felesleges itt bemutatnom; életének, katonai és politikai pályafutásának legfontosabb mozzanata az 1973. szeptember 11-én végrehajtott puccs, és a junta létrehozása volt, megmentve Chilét a kommunizmustól, és ez által az egész kontinenst egy újabb Kubától (Henry Kissinger hathatós segítségének köszönhetően). A másik jelentős lépés a Dél-amerikai katonai junták által létrehozott Opercaión Cóndor nevű együttműködés, amely a század utolsó évtizedeiben visszaszorította a felforgatás erőit., és védelmezte a jobboldali világrendet, tehát az egyetemes Rendet.
Akit komolyabban érdekel a téma, és jobboldali szemszögből (is) szeretné megismerni, annak ajánlom Taraszevics Zsuzsa, A „Chilei Héják” és a „Hatalom Akarása” – Búcsú Augusto Pinochettől című, az Északi Korona folyóirat 25. számában (2007. január) megjelent írását.

Végezetül pedig az előbb említett Taraszevics Zsuzsa írásának egy részletét idézném:

„… És amikor úgy tűnt, hogy a külső történet szintjén a kör bezárult, megjelentek a színen azok az éles szemű, gyors észjárású, becsvágyó és büszke ragadozók, akik spanyol tűzön és porosz acélon edződtek, akik természetüknél fogva tudták, hogy csakis az méltó a hatalomra, aki képes magához ragadni és megtartani, kihagyva a játékból az óvatos kerülgetést, a negédes szóvirágokat, a polgári moralizálást, az értelmiségi okoskodást. Ezek a rettenthetetlen nagyvadak kiváltságos kasztjának kései leszármazottai, a hegyes karmúak, a gyorsan reagálók, a bátrak, a saját törvénnyel bírók, a terrorizálók azok szemében, akik számára a fegyelem a terrorral egyenlő, az engedelmességet parancsolók. Vessünk egy pillantást a császári német vezérkari tisztek portréjára aus großer Zeit, azután a chilei junta tábornokainak ábrázatára: ugyanaz a tartás, keménység, fegyelem, az utóbbiaknál kiegészülve a spanyol pundonorral, ami egyszerre jelent becsületet, bátorságot, önérzetet és büszkeséget. Minden igazi harcos zseni: bölcs, ragadozó és harcos egy személyben. Hogy ezen kései ksatriják egyáltalán létezhettek az ezredforduló árnyékában, már önmagában is csoda, az pedig, hogy a zsidó kupecszellemtől teljesen megfertőzött és korrumpált nagypolitikában nyíltan érvényesülni tudtak – valószínűleg utolsó alkalommal e világ történetében -, visszaidézi a XVI. századi német-spanyol hegemóniájú Európa levegőjét. Ezt jelenti számunkra a Pinochet-jelenség. A „hatalom akaróinak” és megragadóinak utolsó dicsőséges felvillanását. Augusto Pinochet élete végéig vállalta a felelősséget a hatalomátvétel tervezéséért, lebonyolításáért, még a túlkapásokért is.”


'>http://

4 megjegyzés:

Rácz Tibor írta...

„Miután hatalomra került, Pinochet kemény kézzel kormányzott, elsőként a baloldali ellenzéket zúzta szét: az első pár napban több mint 5000 embert öltek meg, illetve a következő három év során 130 000 embert tartóztattak le. Akik bármilyen módon is felemelték a szavukat Pinochet ellen, hamarosan "eltűntek". Még ma sem lehet tudni, hogy a 17 évi uralom alatt hány embert öltek meg a kormányzati és katonai erők, de a Retting Bizottság korábbi vizsgálata szerint a puccs kivételével 2095 embert öltek meg és 1102 további ember „tűnt el”. Az ellenzékiek közül sokakat kínoztak meg és börtönöztek be. Ennek hatására több ezer chilei hagyta el az országot és menekült külföldre.”
http://hu.wikipedia.org/wiki/Augusto_Pinochet

Ehhez szólj valamit! Teljesen le vagyok döbbenve. Attól, hogy valaki utálja a komcsikat lehet, hogy ugyan-olyan véreskezű szar, mint ők.

VSZ írta...

Kedves Tibor!

Először is tiszteletben tartom a véleményedet, de kicsit korainak tartom, mert még nem készült el teljesen a bejegyzés (ez esetben az én hibám, hogy "félkészen" megjelenítettem).

Nem szabad figyelmen kívül, hagyni azt a tényt, hogy a Wikipédiát mindenki szabadon szerkesztheti, így adott esetben félinformációk, torzítások is felkerülnek oda, sokszor nagyon messze a tárgyilagosságtól és az igazságtól.

Emellett Pinochet magyar megítélésénél fennáll az a helyzet, hogy mind Európában, mind Magyarországon többségében liberális és baloldali szempontból ítélik meg. És nagyon sok kommunista chilei emigráns Magyarországra menekült a puccs után, s azt tudjuk, hogy a kommunista mennyire szereti kiszínezni a saját magát érintő események történetét...

Augusto Pinochet tábornok minden tettéért vállalta a felelősséget, de a felelősség vállallása nem egyenlő az ún. "bűnök" beismerésével.

Taraszevics Zsuzsa szavaival: "... terrorizálók azok szemében, akik számára a fegyelem a terrorral egyenlő..."

Az, hogy 1945 óta Európában, az USA-ban (Henry Kissinger nagyban támogatta a junta hatalomátvételét) és az egész "Nyugaton" a jogvédők, a humanisták, a toleránsok, meg éjjel-nappal a demokráciára hivatkozők hamis gyülekezete (egy szóval: a Sötétség Erői) mit gondol, az minden józanul gondolkodó embert hidegen hagy.

Pinochetet mindenféle "emberiség ellen elkövetett bűncselekménnyel" (hogy ez micsoda, azt nem tudom. Valaki elmagyarázhatná...), többrendbeli emberrablással, személyes szabadság elleni bűntettel, gyilkosságra és kínvallatásra való felbuzdítással vádolták. Ha ezek igazak is lennének, a vádlói a legkeésbé sem voltak alkalmasak (és jogosultak) arra, hogy ítélkezzenek felette.

Akcióra reakció szokott lenni a válasz. Horthy Miklós sem cselekedett másképp.
Chile esetében a nyomaiban még tradicionális katonai réteg felismerte a lehetőséget, és megmentette az országot a felforgatástól. Dél-Amerikai volt a Rend utolsó bástyája a világon

Rácz Tibor írta...

Köszönöm a válaszod!

Csak nagyon röviden:
Az áldozatok beszámolnak a kínzásokról a The War On Democracy c.filmben. A filmet a Bombagyár Torrentről szereztem be. ( http://torrent.bombagyar.hu/details.php?id=9a9d5df5f7f82fcc382264837100a6b638d9666b )
Hozzátenném, hogy Dél-Amerikában a kommunista eszmék nem úgy, nem abban a formában nyertek teret, mint a szerényebb sorsú északi féltekén. Ez komolyan megér egy tanulmányozást.

VSZ írta...

"Hozzátenném, hogy Dél-Amerikában a kommunista eszmék nem úgy, nem abban a formában nyertek teret ..." - azért ezt egy kissé elhamarkodott és felelőtlen kijelentésnek tartom. Elég csak Ernesto "Che" Guevara áldásos tevékenységére gondolni... Nem véletlenül likvidálták (az pedig az ellenkultúra "színvonalát" mutatja, hogy milyen kultuszt kapott később).
Napjainkban pedig a bolíviai, kolumbiai és egyéb szélsőbaloldali mozgalmak, gerillacsoportok nem valami szimpatikus - egy kicsit is épeszű ember számára elfogadhatatlan - ideológiákat vallanak, még ha nem is olyan extrém kommunista-anarchista ideológiákat képviselnek, mint azt tették Pol-Pot és a vörös khmerek Kambodzsában.
Akárhonnan közelítjük meg a baloldali mozgalmakat, mindegyiknek a végkifejlete ugyanaz: miután mindent (minden értékeset, szakrálisat, emelkedettet) tönkretett és felszámoölt, utána önmagát számolja fel, semmissé, semmivé válik (Lásd: Jakobinusok). A baloldaliság ezért utópia és infernális.