Syriana

A rend bástyája

Klemens Wenzel Lothar von Metternich (1773. május 15. – 1859. június 11.) herceg és kancellár emlékére:

„A kancellárral töltöttem a délelőttöt.” – írja Hübner báró, a monarchia párizsi követe 1859. május 25-én, két héttel a kancellár halála előtt. „Kis sétát tettünk a kertben. A kancellár rám támaszkodott. Megdöbbentett, milyen könnyű teher volt. Utána bevonultunk a dolgozószobájába. Élénken, lelkesen társalgott. Mikor búcsút vettem tőle, felemelte mutatóujját s nyomatékosan, többször elismételte: „Mindig a rend bástyája voltam.” Behúztam az ajtót magam mögött, aztán újra benyitottam, hogy még egy pillantást vessek rá. Íróasztalánál ült, kemény derékkal, előkelő tartásban, büszkén, szenvtelenül, mint hatalma teljében, mikor országok sorsa függött elhatározásától. Tollat tartott a kezében, tűnődve nézett maga elé. A közeledő elmúlás árnya, mely eltorzította vonásait, eltűnt arcáról. A szoba napfényben úszott, a táncoló napsugarak aranypárába vonták vonásait. Egyszerre megakadt rajtam a tekintete. Barátságos volt, bensőséges. Bólintott és halkan ezt mormogta maga elé: „Un rocher d’ordre.”

Forrás: - Németh Andor: Metternich, avagy a diplomácia magas iskolája; Grill Károly Könyvkiadóvállalata (TSE-könyvek sorozat), Budapest, 1939.; 262. o.

"Mire tízig számolok, Európában leszel."

Szubjektív válogatás: emberek, gondolatok, filmek, képek, zenék, repülőgépek.

I.

II.

Knut Hamsun (1859-1952)

„Kiszámítottam, harminckétezer olyan ember, mint apád, megválthatná az országot. (…) Tehát visszavásárolom a köveket. Legutóbb a fiam adta el őket, a fiam veled egykorú. Ő a villám, én a köd. Én tudom mi a helyes, de nem teszem. Ő az ipar rabja. Legutóbb a nevemben kötötte meg az üzletet. Én egyéniség vagyok, ő csak villám, a pillanat embere. De a villám önmagában terméketlen. Ti naponta láttok kék hegyeket, ezek nem képzelt dolgok, hanem öreg hegyek, időtlen idők óta ott állnak a helyükön, a pajtásaitok ők. Ti együtt jártok a mennyel és a földdel, összeolvadtok velük, s összeolvadtok a messzeséggel s szilárdan álltok a földön. Nincs kard a kezetekben, hajadon fővel élvezitek az életet. Az ember és a természet nem küzdenek egymással, kéz a kézben mennek. A természet ölén jártok ti Sellanraa fiai és gyarapodtok. A hegyek, az erdő, a lápok, a rétek, az égbolt és a csillagok, ah, mindez isteni keretbe foglal benneteket! Hallgass rám, Sivert, örvendj! Születtek, serdültök, gyarapodtok. Ti tartjátok fenn az életet. Nemzedékről nemzedékre megújultok. Így kell az örök életet értelmezni. Jutalmatok? Jog és béke, tisztesség és öntudat. S még mi? Semmi sem igáz le titeket és uralkodik fölöttetek, nyugalmatok hit és jóság. Kincsek között dúskáltok, a Föld szívén feküsztök, lágy anyakézzel játszotok. Apádra gondolok, ő egyike a harminckétezernek. S a többi? Én sűrű köd vagyok, ide-oda hullámzom, időnként eső vagyok, egy-egy kiszikkadt helyen. S a többi? A fiam a villám, típusa a mai embernek, zsidó és jenki tanítvány. De nekem fecseghet! (…)

Ő azt hiszi, hogy ha minél több követ tesz pénzzé, annál jobb, s nem látja, hogy egyenesen vesztébe rohan. Nem pénz kell az országnak, hiszen gazdag. Az olyan emberekből nincs elég, mint amilyen az apád! A gőg céllá avatja az eszközt! S a tömegek betegek és bolondok, nem dolgoznak, nem ismerik az ekét, csak a kockát. Nézd meg őket, nem teszik-e fel mindenüket a játékra? Nem elbizakodottságból, még csak nem is bátorságból játszanak, hanem rémületből. Tudod mi a szerencsejáték? Hidegrázós félelem. Az a hiba, hogy ki akarnak törni az élet üteméből, gyorsabban akarnak járni nála. De aztán az élet összezúzza őket, udvariasan, ámde határozottan. S akkor felnyög a panasz és a vad harag. Egyeseknek van okuk a panaszra, de senki sem lázadhat az élet ellen. (…)

Izsák, a vasember vet és vet. Otthon készült ruhákat hord, saját birkái gyapjaiban, saját borjai és tehenei bőrében jár. Régi jámbor szokás szerint hajadon fővel jár. Fejebúbja kopasz, egyébként tiszta szőrmók. Izsák az őrgróf.

Nem foglalkozik dátumokkal, minek is? Nincsenek értékpapírjai. Naptári keresztjei a tehenek ellését jelzik. De tudja, hogy ősszel Szent Olaf napjáig az egész szénát be kell hordani, és a tavaszi marhavásár idejét, s hogy három héttel később a medve előbújik barlangjából. Ekkorra a vetőmagnak a földben kell lennie. Mindent tud, amit tudnia kell.

Ízig-vérig és tetőtől talpig gazda. A múltban gyökerezik és a jövőbe mutat. A földművelés őskorából származó paraszt, messze vidéken ismert férfi, kilencszáz éves s a jövő embere.”

Knut Hamsun találkozása Adolf Hitlerrel a Berghofban (1943. június 26.):

III.

„Repülni kell, élni nem muszáj.” – Pompeius után szabadon

Frank Linke-Crawford (1893-1918)

René Paul Fonck (1894-1953)

Godwin Brumowski (1889-1936)

SIAI Marchetti SM.55

Italo Balbo (1896-1940)

Mare Nostrum!

Endresz György (1893-1932) és Magyar Sándor (1898-1981) és a Lockheed Sirius

Charles Lindbergh (1902-1974)

Hans-Joachim Marseille (1919-1942) – Afrika Csillaga

IV.

Ernst Jünger (1895-1998) és Carl Schmitt (1888-1985)

V.

Hamvas Béla (1897-1968)

VI.

Arno Breker (1900-1991)

VII.

Megmutatjuk, hogy hol lakik a németek Istene!

VIII.

IX.

X.

"Fel akarsz ébredni, hogy megszabadulj Európa képzetétől. Azonban ez nem lehetséges..."

- Felhasznált szövegek, filmrészletek forrása:

- Knut Hamsun: Áldott anyaföld; Allprint Kiadó, Budapest, 2005., 300-301., 304. o. (Ford.: Nagy Zoltán)

- Hamvas Béla - A méhesben (Philosophia normalis) - részlet. Felolvassa Helyey László. Rádióra alkalmazta és rendezte: Dániel Ferenc (1997) (Youtube.com)

- Jan Troell: Hamsun (1996); Imdb.com

- Lars von Trier: Európa (1991); Imdb.com

- Wolfgang Petersen: Das Boot – A tengeralattjáró (1981); Imdb.com

- Andrej Tarkovszkij: Stalker (1979); Imdb.com

- Szaladják István: Madárszabadító, felhő, szél (2006); Imdb.com

Zenék: - Argentum – Salve Victoria

- Leger Des Heils - Gloria

Képek forrása: Internet, magángyűjtemény

1941. április 11.: Dél felé!

Jugoszláviában az 1941. március 27-én puccsal hatalomra került Simović tábornok kormánya megszegte a két nappal korábban Németországgal, Olaszországgal és Japánnal kötött Háromhatalmi egyezményt, illetve Magyarországgal az 1941. február 27-én ratifikált magyar–jugoszláv örökbarátsági egyezményt. Április 6-án Németország megtámadta az antant-szuronyokkal összetákolt balkáni államot, amely még aznap légitámadást intézett magyarországi városok ellen; 10-én pedig Horvátország kijelentette függetlenségét. Mivel Magyarország nem sértette meg a szerződést, és Jugoszlávia megszűnt létezni, mint önálló állam, így a Magyar Királyi Honvédség jogosan intézett támadást az agresszor ellen, és visszafoglalt 11 601 km² területet (visszacsatolásra került Bácska, a Baranyai-háromszög, Muravidék és a Muraköz) a Délvidékből, ezáltal is enyhítve valamennyire a trianoni gyalázat okozta fájdalmat.

Ajánlott írások:

Délvidék magyar uralom alatt 1941–1944; Wikipédia

1000 év törvényei: 1941. évi XX. törvénycikk A visszafoglalt délvidéki területeknek a Magyar Szent Koronához visszacsatolásáról és az országgal egyesítéséről

Becsület Napja

Zene: Ich hatt' einen Kameraden

„Egy fehér harcos jött északról”

Jevgenyij Vigiljanszkij festménye

1921. február 4-én Ungern-Sternberg báró vezetésével az Ázsiai Lovashadosztály elfoglalta Urgát, majd az összehívott nemesi gyűlés kimondta Mongólia függetlenségét, és a Bogdogegen uralmának visszaállítását.

Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg tagja volt annak az „elveszett generációnak”, amely a XIX. század végére, a XX. század elejére kiábrándult a polgári világ dekadenciájából, a szabadságot, egyenlőséget és jólétet hirdető, ám a kommunizmus és az anarchia felé egyre inkább közelítő társadalom víziójából. Az Első Világháború lövészárkaiban átélt katarzis és öntudatra ébredés következtében megjelenő újfajta embertípus képviselőjeként lépett fel Ungern az orosz összeomlás után*. Arisztokrataként a monarchia, a spirituális és tradicionális értékek mellett tört lándzsát, amely megmutatkozott a katonai buddhisták rendje megszervezésének kísérletében, Szemjonov atamán beosztottjaként az Ázsiai Lovashadosztály parancsnoklásában, az eurázsiai teokratikus alapú birodalom eszméjében és a Mongol monarchia restaurációjában.

A továbbiakban Ferdinand Ossendowski Állatok, emberek és istenek című művéből fogunk idézni, néhány visszaemlékezést a korabeli Mongóliáról és Ungern báróról:

„A tengeri rabló fia tovább beszélt, miközben tudományos elméleteket, műveket, a tudomány és irodalom embereinek neveit, a Szentírást és buddhista könyveket idézte és fölváltva franciául, németül, oroszul és angolul beszélt.

- A buddhista és a régi keresztény könyvekben arról az időről olvashatunk, amikor ki fog törni a háború a jó és gonosz szellemek közt. Akkor el kell jönnie az ismeretlen <<átok>>-nak, amely meghódítja a világot, elpusztítja a kultúrát, megöli az erkölcsöt és mindenkit megsemmisít. Fegyvere a forradalom. Minden forradalomban a rombolónak durva erőszaka fog a tapasztalatban megérett intellektuális teremtő helyére lépni és a legalacsonyabb ösztönöket és kívánságokat fogja homloktérbe tolni. Az emberiség még jobban el fog távolodni az istenségtől és lelkivilágától. A nagy háború bebizonyította, hogy az emberiségnek fölsőbb ideálokhoz kell fölemelkednie. De akkor megjelent ez az <<átok>>, amelyet előre látott Krisztus, János apostol, Buddha, az első keresztény vértanúk, Dante, Leonardo da Vinci, Goethe és Dosztojevszkij. Megjelent, megakasztotta az emberiség előrehaladását és elzárta utunkat az istenséghez. A forradalom fertőző betegség. Amikor Európa szerződést kötött Moszkvával**, megcsalta magát és a világ többi részeit is. A nagy szellem életünk küszöbére Karmát (a buddhista Nemezis megszemélyesítője) állította, aki nem ismer se haragot, se kegyelmet. Le fog számolni az emberiséggel és ez a leszámolás az éhséget, a rombolást, a kultúra, a dicsőség, a becsület és szellem elpusztulását, az államok megsemmisülését fogja jelenteni. Már látom e borzalmakat, az emberiség sötét, őrült pusztulását.”¹

Urga 1921-ben

„ … A városban még ébren volt a keleti élet. A kép, amelyet most nyújtott, még különösebb és csodálatosabb volt. A tömegben mindenütt fürge mongol, burját és tibeti lovasokat lehetett látni. A karavánok tevéi ünnepiesen fölemelték a fejüket, amikor elrohantunk mellettük. A mongolok szekerei fakerekei szívtépően nyikorogtak. Pompás nagy ívlámpák fénye sugárzott be mindent. Az a villamos telep adta nekik az áramot, amelyet a báró mindjárt Urga elfoglalása után egy telefonteleppel és dróttalan állomással együtt létesített. Parancsára az utcákat is megtisztították és dezincifikálták***, ami bizonyára nem történt meg velük Dzsingisz kán óta. Autó-omnibuszjáratot is rendszeresített a város egyes részei közt, hidakat épített a Tola és Orkhon folyókon át, életet adott egy újságnak, laboratóriumot teremtett állatorvosok részére, kórházakat és iskolákat nyitott meg és intézkedéseket tett a kereskedelem védelmére, amennyiben kímélet nélkül fölköttetett minden orosz és mongol katonát, akit kínai cég kifosztásán kaptak rajta.”²

„Ungern-Sternberg báró… Mint a bosszúálló Karma véres viharja száguldott végig Közép-Ázsián. Mit hagyott hátra? Katonáinak szóló, Szent János kinyilatkoztatásával végződő szigorú parancsot:

- Ne álljon senki az orosz nép lelkét megrontók és megölők megbosszulásának útjába. A forradalmat ki kell irtani a világból. Tőle óvott bennünket Szent János látomása: <<És az asszony fel volt öltözve bíborba és bársonyba és fölékesítve arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében tartva az arany poharat, telve undoksággal és az ő paráznaságának tisztátalanságával. És homlokára e név vala írva: Titok. A nagy Babilon, a paráznaságok és föld undokságainak anyja. És láttam ez asszonyt megrészegedve a szentek vérétől és Jézus vértanúinak vérétől.>>

Emberi dokumentum ez, dokumentuma az orosz tragédiának, talán dokumentuma a világ tragédiájának.

De a mongol jurtákban és a burjátok, mongolok, kirgizek, kalmükök és tibetiek tábortüzeinél a juhpásztorok tovább fogják mesélni a keresztes vitézek és tengeri rablók e fiának legendáját.

- Egy fehér harcos jött északról. Fölszólította a mongolokat, hogy tépjék szét rabláncaikat, amelyek le is hullottak a fölszabadított földre. Ez a fehér harcos az újraszületett Dzsingisz kán volt. Megjósolta valamennyi mongol legnagyobbikának eljövetelét, aki el fogja terjeszteni Buddha nemes tanát és Dzsingisz kán, Ugadai és Kublai kán utódainak hatalmát. Így lesz!

Ázsia fölébredt és fiai most merészen beszélnek.”³

VIII. Djebtszung Damba Hutuktu, Bogdogegen (1869-1924)

"Mongolországban, a csodák és misztériumok országában lakik mindannak a megőrzője, ami titokzatos és ismeretlen, az Élő Buddha, őszentsége Djebtszung Damba Hutuktu Kán vagy Bogdo Gheghen, Ta Kure főpapja. A soha meg nem haló Buddha inkarnációja ő, képviselője a szellemi császárok szakadatlan, titokzatosan folytatódó ágának, akik 1670 óta uralkodnak és Buddha-Amitabla nemesítő szellemét egyesítik magukban Chan-ra-zival vagy a „hegyek szánalmas szellemével”. Minden benne gyökerezik, a napmítosz, a Himalája titokteljes hegycsúcsainak varázsa, az indiai pagodáról szóló elbeszélések, a mongol császároknak – egész Ázsia császárjainak – fanyar fensége, a kínai bölcsek régi, ködös legendái, a brahminok gondolataiba való behatolás, a „erényes rend” szerzeteseinek szigorú életszabályai, az örökké vándorló harcosok, az oletok khánjaikkal, Batur Hun Taigi és Guszhi bosszúja, Dzsingisz kán és Kublai kán büszke hagyománya, a lámák klerikális-reakciós pszichológiája és a tibeti királyok misztériuma, akiknek sorát Szrong-Tszang-Gampa nyitotta meg és Paszpa sárga szektájának kegyelmetlensége. Ázsiának, Mongolországnak, Pamírnak, a Himalájának, Mezopotámiának, Perzsiának és Kínának egész összefolyó története körülveszi az urgai Élő Istent. Nem csoda, hogy a Volga mellett, Szibériában, Arábiában, az Eufrát és a Tigris közt, Indokínában és a Jeges-tenger partján tisztelik a nevét.

Urgában való időzésem alatt többször fölkerestem az Élő Buddha lakóhelyét, beszéltem vele és megfigyeltem életmódját. A tudós Marambák közt levő kegyeltjei sokat beszéltek nekem róla. Láttam, amikor horoszkópokat olvas le, hallottam jóslásait, alkalmam nyílt, hogy könyveinek és kéziratainak régi archívumába tekinthettem, amelyek valamennyi Bogdo kán életének leírását és jóslását tartalmazzák. A lámák nagyon nyíltszívűek voltak velem szemben, mert Narabancsi Hutuktujának levele megnyerte számomra a bizalmukat.

Az Élő Buddhának, mint a lámaizmusban mindennek, kettős személyisége van. Okos, éles elméjű és energikus, de egyszersmind iszákos, ami megvakulását okozta. Amikor megvakult, a lámák kétségbeestek. Néhányuknak az volt a véleménye, hogy a Bogdo kánt meg kell mérgezni és Buddha egy másik inkarnációjának kell a helyét elfoglalni. Mások ellenben rámutattak azokra a nagy érdemekre, amelyeket a főpap a mongolok és a sárga tan követői szerint szerzett. Elhatározták tehát, hogy az isteneket óriási Buddha-szoborral ellátott nagy templommal fogják kiengesztelni. Ez azonban nem segített a Bogdo szeme világán. De az eset alkalmat adott neki arra, hogy azoknak a lámáknak, akik a probléma megoldására nézve a nagyon radikális módszert pártolták, segítségére legyen, hogy hamarább léphessenek át a fölsőbb életbe.”⁴

- Jegyzetek:

¹Ferdinand Ossendowski: Állatok, emberek és istenek; Franklin Társulat, Budapest, é.n. (második kiadás, 1924., Ford.: Sajó Aladár), 182.o.

²Uo.: 184-185. o.

³Uo: 203-204. o.

⁴Uo.: 207-208. o.

* Értelemszerűen a háborúban harcoló nemzetek sok fiában is megjelent ez a minőség (Lásd például: Ernst Jünger: Der Arbeiter)

**ti.: Szovjet-Oroszországgal

***Fertőtlenítették