2008. november 10., hétfő

II. Miklós cár és családja emlékére

II. Miklós minden oroszok cárja

A most következő írásomban november 7. tájékán nem a "Nagy Októberi Szocialista Forrdalom"-ra, és az azt követő sátáni hatalomra szeretnék emlékezni, hanem a tragikus sorsú II. Miklós (teljes nevén: Nyikolaj Alekszandrovics Romanov) orosz cárra és családjára. Egy korábbi írásomban több forrásból is utaltam arra, hogy a magyar származású Nagy Imre (illegitim) miniszterelnök részt vett a cári család kivégzésében 1918-ban. Itt erre részletesen ki fogok térni. A cikket nyáron írtam egy hírporál számára.

A cári Oroszország sorsa már jóval az I. világháború és az azt követő bolsevik-forradalom előtt megpecsételődött. Az elmaradott, szegény ország, a nehézipar, a vasút hiánya, a bürokratikus, korrupt és despotikus államigazgatás, és a gyengekezű uralkodó mind-mind a monarchia ellenségeinek a malmára hajtotta a vizet. Tovább fokozta az ország súlyos problémáit az 1905-ben, Japán elleni háborús vereség, a Balti-flotta megsemmisülése, a szárazföldi csapatok mandzsúriai veresége, illetve az ugyanebben az évben kitört forradalom és a leverését követő megtorlás. Az 1906-ban kinevezett új miniszterelnök, Pjotr Arkagyevics Sztolipin lehetett volna az utolsó reménye Oroszországnak, aki reformjaival megmenthette volna a roskadozó cári birodalmat. De a minden ésszerű újítástól visszakozó, ellenséges körök, a titkosszolgálat segítségével egy színházi előadáson meggyilkoltatták Sztolipin miniszterelnököt.

A tehetséges politikus kiiktatásában érdekelt volt ellenfele, az uralkodói családban egyre nagyobb befolyással bíró Grigorij Jefremovics Raszputyin is. Az orosz történelem egyik legtitokzatosabb és legelellentmondásosabb alakja 1904-ben került a szentpétervári udvarba, a vérzékenységben szenvedő Alekszej cárevics gyógyítása végett, és egészen 1916-os meggyilkolásáig – a cár rokonai tették el láb alól – befolyása alatt tartotta az uralkodói párt, különösen Fjodorovna cárnét. A sarlatán Raszputyin működésének nagyban köszönhető, hogy a bolsevikok később magukhoz ragadták a hatalmat.

Oroszország külpolitikája, nagyhatalmi törekvése, miután a Távol-Keletről kénytelen volt lemondani, a pánszlávizmus eszméjére hivatkozva Balkán, ott is elsősorban a lőporos hordót jelentő Szerbia felé fordult...
A cár és családja
Az I. világháború kirobbantásában tevékeny szerepet vállalt az orosz külpolitika és titkosszolgálat. Már a háború második évében, 1915-ben kiütközött a hadsereg gyengesége, a megfelelő felszerelés és logisztika hiánya, a hátország termelőkapacitásának elégtelen volta mind-mind a cári birodalom közeli bukását jelezték előre.

Az 1917-es februári forradalom miatt a cár – fia nevében is - március 15-én lemondott a trónról, testvére, Mihály javára, aki egy nappal később szintén lemondott. A Kerenszkij-féle ideiglenes kormány az uralkodót és családját először Carszkoje Szeloban, augusztus 14-ét követően a szibériai Tobolszkban házi őrizetben tartotta, majd pár hónappal később továbbszállította Jekatyerinburgba, ahol egy helyi kereskedő, Ipatyev házában helyezték el őket. Az októberben, - a Gergely-naptár szerint november 7-én - „kitört” bolsevik forradalom* következtében Jekatyerinburg a vörösök kezére került. II. Miklós és családja őrzésére állítólag magyar és orosz katonákat rendeltek, más források szerint letteket. De az oroszok körében szokás volt minden más nem orosz nemzetiségűt „letteknek” nevezni. Történelmi tény, hogy a polgárháborúban közel 100.000 magyar hadifogoly a vörösök oldalán harcolt, ahonnan később közülük kerültek ki a hazai kommunisták nagy többsége is. Magyarok harcoltak a fehérek ellenében a Távol-Keleten (Amuri partizán…), Szibériában; Jekatyerinburgban még ma is utca van elnevezve róluk. Avdejev és Jakimov beszámolója szerint az Ipatyev-ház őrségét 1918 májusában magyar katonák alkották.
A jekatyerinburgi Ipatyev-ház, ahol a szörnyű tragédia történt
A polgárháború következtében, mivel a fehér csapatok közel jártak a városhoz, a bolsevikok úgy döntöttek, hogy kivégzik a cári családot. Emellett Lenin személyes ügyének, bosszújának tartotta a kivégzést, a III. Sándor cár ellen merényletet elkövető terrorista bátyját kivégezték. 1918. július 16-ról 17-re virradó éjjel a család tagjait felébresztették, arra hivatkozva, hogy átszállítják őket egy biztonságosabb helyre. II. Miklóst, Alexandra Fjodorovnát, öt gyermeküket, Olgát (22), Tatyjanát (20), Mariát (18), Anasztasziát (16), Alekszej cárevicset (14) és a család négy szolgálóját levitték a ház pincéjébe, ahol felsorakozott velük szemben csőre töltött puskával a kivégzőosztag. Az első lövésektől az uralkodó és felesége azonnal meghalt, a szolgálók halálosan megsebesültek, az ifjú cárevicset közvetlen közelről a kivégzés parancsnoka pisztollyal fejbe lőtte. A lőpor miatt keletkezett füstben az osztag tagjai nem láttak semmit, vártak, amíg elült, majd a továbbiakban – állítólag azért, mert nem akartak a gyerekekre puskával lőni – szuronnyal gyilkolták meg a cári pár gyermekeit. (No comment…). Állítólagos legendák keltek szárnyra arról, hogy a vérengzést Anasztaszia hercegnő, illetve a cárevics túlélte (többször látták élve Szibériában…) és sikerült Nyugatra menekülniük, de ezek az állítások sajnos csak fantazmák: a szovjet CSEKA kezéből nem volt menekülés. A kivégzés nyomainak eltüntetésére kivezényelt brigád tagjai közül többen rosszul lettek a látványtól, a vérnyomokat fűrészporral szórták le; a hullákat teherautókra pakolták, és a város közelében lévő erdőbe vitték, ahol meztelenre vetkőztették, megpróbálták elégetni, majd elásták. Pár nappal később visszatértek, kiásták, és több holtestet savval öntöttek le, majd újból elásták őket. Nyolc nap múlva, július 25-én a fehér csapatok elfoglalták Jekatyerinburgot.



Az utolsó ismert fénykép a cári családról, 1918-ban

A fentebb már említett állítás, miszerint magyarok is részt vettek a kivégzésben, részben a fehérek vizsgálódásának is köszönhető, mert a kivégzés helyszínéül szolgáló pincében az orosz nyelvű, a cári családot gúnyoló, gyűlölködő, trágár feliratok mellett van egy gyenge orosszal kezdődő, magyarul folytatódó felirat is: „Vargas karau...1918.VII.15...”, „Verhas Andras 1918.VII / 15e örsegen”. A kivégzők névsorát tartalmazó Meier-lista** szerint egy Andreasz Vergazi nevű „lett” (magyar) őrszolgálatot hajtott végre a ház őrposztján. Az osztrák származású, orosz hadifogságba esett, kommunistává vált Johann Meier a kivégzés éjszakáján a házban tartózkodott, 1956-ban, a NSZK-ban megjelent 7Tage folyóiratban közzétett listája szerint a kivégzésben részt vett: Jurovszkij, P. Medvegyev, Nyikulin, Vagamov (oroszok) és 7 magyar, összesen 11 fő. A hét magyar neve: Gorvat Laiosz, Fiser Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nad Imre, Grinfeld Viktor, és Vergazi Andreasz. Magyarul így hangzanak ezek a nevek: Horvát Lajos, Fischer Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nagy Imre, Grinfeld Viktor, Verhas András. A kivégzésben résztvevő, visszaemlékező Jurovszkij listájában habár lettek vannak említve, de a cirill betűs írást magyarra fordítva, a fent említett magyar neveket lehet olvasni.

Nagy Imre… Hogy ez a Nagy Imre azonos-e a későbbi moszkovita kommunista politikussal, majd magyar miniszterelnökkel, akit az 1956-os forradalomért kivégeztek, azt nem lehet tudni. A bolsevik forradalom oldalán harcoló közel 100 ezer magyar katona között sok-sok Nagy Imre lehetett, de az szovjet levéltárak által is dokumentált tény, hogy a későbbi miniszterelnök 1918 tavaszán Jekatyerinburgban és környékén teljesített szolgálatot (főleg katonai komisszárként). Ugyanez év őszén, Szibériában esett a fehér csehszlovák légió fogságába. Saját önéletrajzában is leírja, hogy 1918-ban a bizonyos ideig a városban tartózkodott


Jurovszkij listája a cirill betűvel írott magyar nevekkel

Jekatyerinburg városát, 1924-ben, bolsevik parancsnoka, Szverdlovról nevezték el, aki Lenintől kapta az utasítást a cári család kivégzésének végrehajtására. Szverdlovszk egészen 1991-es visszanevezéséig zárt város volt, külföldiek nem léphettek be oda, lakói csak külön engedéllyel hagyhatták el… Az Ipatyev-ház, ahol a szörnyűséges gyilkosság végbement, zarándokhellyé vált, emiatt a szovjet hatalom, 1977-ben lebontatta. A város tanácselnöke ekkor Borisz Jelcin volt.

A cári család földi maradványait 1991-ben találták meg, DNS-vizsgálattal azonosították II. Miklós cárt, Alexandra Fjodorovna cárnét, Olgát, Tatyjanát, Anasztasziját nagyhercegnékat, a család orvosát és három cselédjét. Tavaly augusztusban megtalálták a két hiányzó családtag, Marija hercegnő és Alekszej cárevics csontvázát. 1981-ben az emigráns orosz ortodox egyház mártírokká nyilvánította II. Miklóst és családját, 2000-ben az Orosz Ortodox Egyház pedig szentté avatta őket. A cári családot 1998. július 17-én helyezték örök nyugalomra a szentpétervári Péter és Pál Székesegyházban. A repülőtértől a székesegyházig vezető úton milliók rótták le kegyeletüket Oroszország utolsó cárja és családja előtt.
A teljes igazságot a kivégzéssel kapcsolatban valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de a lényeg az, hogy míg a Jekatyerinburghoz távoli Európában tombolt a világháború, addig a kegyetlen élet-halálharcot vívó fehérek és vörösök küzdelmének hátterében az orosz monarchia korszaka tragikusan véget ért, és kezdetét vette a XX. század legtöbb emberéletet követelő diktatúrája.

- Jegyzetek:

- Gyóni Gábor: A cári család kivégzésének magyar vonatkozásai; A Hét (www.ahet.ro), 2007.04.29. Lásd ITT.

- Wikipédia: II. Miklós orosz cár

- Kun Enikő: Az orosz cár és családjának kivégzése; National Geographic, 2004.07.16. Lásd ITT.

- Földi Pál: A szent ördög, Raszputyin; Anno Kiadó, 2006.

*Az ún. „Téli Palota ostroma” néven elhíresült fénykép, amely a kommunista történelemtanítás szerint a szocialista forradalom kezdetét jelentette, egy hamisítvány, képrészletek összemontírozásából készült. A tömeg ki se vonult az utcákra, a fegyverrel rendelkező bolsevikok egyszerűen besétáltak a cári palotába, az egyik teremben megkérdezték, hogy merre van a borospince, és utána lerészegedtek… A kommunisták tényleges hatalomátvételét az elit alakulatnak számító kronstadti tengerészek (később fellázadtak a bolsevikok ellen, ezért kivégezték őket) és egyéb diverzáns katonai alakulatok végezték, de a Szentpéterváron és szerte az országban uralkodó anarchisztikus állapotok miatt nem volt nehéz dolguk.
**Meier listája mellett még listát készített több egykori kivégző is, Jurovszkij, K. Medvegyev, P. Medvegyev, Jakimov, Sztrekotin. Meier kivételével a többi szerint lettek voltak a kivégzőosztag tagjai, Sztrekotin ismeretleneket ír összeállításában. Van aki szerint 10, 11 vagy 12 fő vett részt a cár és családjának meggyilkolásában.

4 megjegyzés:

PHJ írta...

Köszönöm Önnek ezt az írást, hiszen mi erről megfeledkeztünk. Hamarosan lesz talán egy blogajánló, amelyben monarchisták lesznek felsorolva, vagy azzal erősen szimpatizálók. Reményeim szerint ebben önök is helyet kapnának.

VSZ írta...

Én meg köszönöm az észrevételt. Sajnos kissé hiányos volt az írás, és időhiány miatt nem tudtam kellőképpen kiegészíteni... A közeljövőben bemutatni szándékozok több monarchista, konzervatív és jobboldali személyt is, akik életüket egy magasabb minőség érdekében áldozták fel.

ultrajobber írta...

Gyenyikin akkori érzéseit a következőképpen foglalta össze: „Figyelembe véve az 1917 márciusában kialakult helyzetet, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a hatalom II. Miklós cár kezében való meghagyásáért folyó harc anarchiát okozhat, sőt a front összeomlásával járhat, és egyáltalán, rosszul végződne a cár és az ország számára. Mihail Alekszandrovics nagyherceg régensségének támogatását ugyan kisebb harcok árán, de nagyobb megrázkódtatások nélkül és feltétlenül sikerrel lehetett volna véghez vinni.-De sajnos úgy alakult, ahogy: a legrosszabbul.

Krisz Bodi írta...

Lenin nem tudott a cári család kivégzéséröl :)